Főhajtás

Nagy Csaba pécsi alpolgármester

Nagy Csaba alpolgármesternek

Tisztelt Uram!

Döbbenten olvastam, hogy mit terveznek a valamikori Pécsi Nőegylet szégyenletesen lepusztított épületével. Jellemző módon, arról szó nem esik a cikkben, hogy ez a pécsi izraelita nőegylet eseményeinek is helyet adott,  megépülését jelentős zsidó adomány tette lehetővé. *

A bevagonírozottak közül nagyon kevesen tértek vissza, és azok sem élnek már, hogy protestáljanak, ezért teszem meg én – cseppnyi tisztelet Uraim!

Az a testület, amely ilyen döntést hoz, akár azért mert azt sem tudták, hogy mi ez az épület, akár azért mert nagyon is tudják, és még az emlékét is szeretnék kitörölni – ne álljon ott sajnálkozva a megemlékezésen a Holokauszt 70. évfordulóján, hanem tegyen azért, hogy igenis emlékezzen Pécs az itt élt zsidókra, akik svábokkal, szerbekkel és magyarokkal együtt felvirágoztatták ezt a várost, de szomszédaik 1944-ben mindenükből kiforgatva küldték őket a halálba!

A pécsi zsidóság hagyatéka nem egy zsinagóga csupán, és mivel a múltat semmiképp nem tudják megváltoztatni, hát tiszteljék azt, amit az elpusztított pécsi zsidóság teremtett – épületben és magatartásban! Ismerjék meg a nőegylet munkáját, tanuljanak abból, ahogy a közösség gondoskodott a szegényekről, az elesettekről, és gazdálkodtak azzal, amijük volt.

Ha egyszer ez az ország, ez a város meg akar szabadulni a holokauszt bűneinek hosszú árnyékától, akkor azt csak úgy teheti meg, ha nem tagadja le ami történt! Nem kell ennek a nemzedéknek semmiért bocsánatot kérnie, hiszen nagyszüleik tetteiért senki nem felelős, ám azért igen, hogy mit kezd az emlékezettel!

A Nőegylet épülete Pécsett

Ha egyszer bevallaná a magyar társadalom, hogy a Numerus Clausussal elindult a romlásba, és az út mindaddig arra lejt, amíg nem tanulja meg a leckét, akkor megtehetné az első lépést a saját érdekében…

Évek óta figyelem a város sorsának alakulását, és ma már tudom, hogy pont az hiányzik a fellendüléshez, amit 1944-ben elpusztítottak: a kompetencián alapuló együttműködésé. Magukkal tesznek jót, ha ezt megértik.

Az akkor elpusztított zsidók lelke is megnyugodhat, ha a nőegylet régi épülete a belvárosban, helyet ad, emléket állít a „boldog békeidőkbeli” közösség ÉLETÉNEK: a pécsi zsidóság tevékeny, értékeket teremtő hétköznapjainak!

Mert a zsidóság nem a Holokauszttal egyenlő, hanem sokkal inkább azzal az életformával, amely megtartotta évezredeken át. A hétköznapi kultúra, a tudásvágy, a sikerorientáltság, az együttműködés, az egymás iránti felelősségvállalás. Mindezek megtanulhatók – annak, aki akarja. A város érdeke, hogy minél többen tehessék meg – Önök pedig teremtsék meg ennek a fizikai és tartalmi lehetőségét – ez lehetne az igazi főhajtás az elpusztítottak emléke előtt!
Vegyenek példát egy sváb, katolikus pedagógus magatartásából, aki évek óta kutatja a pécsi zsidóság történetét, és ezt a maga lehetőségei keretein belül közzé is teszi.

Üdvözlettel:
Éva Mihály Amichay

A Nőegylet történetéből 1

*Javítás és pontosítás – 2014.01.30

Tegnap este, amikor ezt a cikket írtam, nagyon dühös voltam, és a felindultság nem mindig jó tanácsadó… bár a cikk alap-mondanivalóját ez nem befolyásolja, sőt, bizonyos értelemben még meg is erősíti, de nem engedhetem meg magamnak, hogy tárgyi tévedés maradjon a cikkemben.

Tudom, nem mentség a tévedésemre az, hogy a fejemben összemosódott két pécsi nőegylet: tudtam, hogy a legutóbbi időkig Bóbita Színházként működő Mária u. 18. alatti épület „a nőegyleté” volt,  a Pécsi Zsidóság blogból pedig ismertem az Izraelita Nőegyletet… 

Az sem mentség, hogy Pécsett, mint ahogy más magyar városokban és falvakban is, a zsidókat kiforgatták minden vagyonukból, mielőtt a halálba küldték őket… 

Az sem mentség, hogy az utóbbi időben a Horthy-korszak gyomorforgató szerecsenmosdatása folyik, és a Holokauszt 70. évfordulója kapcsán annak a bizonygatása, hogy nem a zsidók voltak az egyedüli áldozatok, ami részben igaz is, csak nem abban a részében, amire célozgatnak. Nem akarok itt belemenni a Holokausztra való emlékezés egész problematikájába, de évek óta hangoztatom, hogy a zsidók elpusztításának eufemisztikus elmesélése helyett, nagyobb hangsúlyt kellene kapjon az a fél évszázad, amely Magyarországnak és a magyar zsidóságnak is a fénykora volt, amely az együttélésről szólt, és amin keresztül sokkal jobban megérthetné mindenki, hogy a „zsidótlanítás” milyen veszteséget okozott a magyaroknak, az országnak, ez esetben Pécsnek…

Tehát, amikor azt olvastam, hogy az épületnek olyan felemelő funkciót szánnak, mint díszletraktár, elborította az agyamat a méreg, egyébként a zsidóságtól függetlenül is, mert ez azt jelenti, hogy a döntéshozóknak szemernyi tisztelete sincs azok iránt, akik valamikor ezt a házat megépítették, azon felül, hogy nem értik, miért lenne fontos a belvárosnak egyes helytörténeti értékkel bíró épületére odafigyelni. ( Nem messze a Mária u. 18-tól ott düledezik az Angster orgonagyár épülete is. )

Nem mentség, csak magyarázat arra, hogy miért löktem a hálóra felbőszült mondataimat tegnap éjjel. Szerencsémre, nagyra becsült barátom azonnal jelezte, hogy ez nem stimmel, igaz, hogy nőegylet, de ez nem az a nőegylet. A mai napot tehát jórészt annak a kutatásával töltöttem, hogy megismerjem az épület tulajdonosaként jegyzett Pécsi Jótékony Nőegylet és az Izraelita Jótékony Nőegylet közötti kapcsolatot, illetve azt, hogy az épület miként jött létre. Az információk nem mindenben vágnak egybe, ezért megkértem Árvai Tünde történészt is, aki „Elfeledett pécsi nők nyomában” címmel vezet egy blogot, hogy segítsen kikecmeregni tudatlanságomból.

Elmentem a Szabó Ervin könyvtárba, hogy kikeressem Madas József 1978-ban kiadott Pécs belváros házai és telkei című gyűjteményét, ahol Déryné utca 18 szám alatt meg is találtam a telek történetét 1712-től a Nőegylet 1905.X.28-i avatásáig, persze csak a tulajdonosok adatait tekintve, amiből nem derül ki egyértelműen, hogy a telek a századfordulón a város tulajdona volt vagy sem, hiszen 1885-ben még Beck Márton és Jugl Anna tulajdonosok nevén szerepelt.

Az Izraelita Jótékony Nőegylet 1869-ben alakult meg, a Pécsi Jótékony Nőegylet 1871-ben. Utóbbi elnöknője lett Biedermann Rezsőné született Belichróder Elza 1903-ban, és 15 éven át töltötte be ezt az tisztséget. Mészáros Balázs: Jótékony Nőegylet. Pécs Lexikon I. 2010. – szerint „Apja neves berlini bankár volt, így az utána maradt örökség tette lehetővé a jótékony nagyvonalú gyakorlását. A székház épületére 40000 koronát adományozott.”, a pécsi zsidóság blog szerint „A pécsi keresztény kereskedő- és vállalkozó-feleségeknek se lett volna reprezentatív székháza, ha nincs Szigetvár közelében (Szentegáton) egy bécsi zsidó földbirtokos, báró Biedermann Rezső, aki kész volt erre az ügyre 40.000 Koronát áldozni. Így a keresztény nőegylet elnöke a következő években báró Biedermann Rezsőné lett.”

A Biedermannok persze zsidók voltak, de a báró, vagy az apja (ezt egy nap alatt nem sikerült kideríteni, de talán annyira nem is fontos) már kikeresztelkedett, és vélhetőleg a felesége is. 1905-ben tehát átadták az épületet. Hogy született Belichróder Elzát azért választották meg elnökasszonynak, mert ő, vagy a férje mélyen belenyúlt a zsebébe, amikor adományozott, az eddig nem derült ki, de miután 1903-ban lett elnök, ennek a lehetősége is fennáll. Vagyis, van azért ennek a háznak némi „zsidó érintettsége”, csak nem úgy, ahogy korábban gondoltam. Az Izraelita Jótékony Nőegylet csak időnként bérelte a bálokra és egyéb rendezvényekre is alkalmas tereit.

Ami igazán széppé teszi a történetet, az az összetettség, ami ezeket a századfordulós időket jellemezte: ahogy a zsidó közösség megerősödött a térségben, létrehozta a maga szociális szervezeteit, köztük a Jótékony Nőegyletet. Két évvel később „Kaufmann József aranyműves és Jeskó Lajos evangélikus lelkész kezdeményezésére megalakult” a keresztény nőegylet, amely áldásos tevékenységét azzal is megtoldotta, hogy székházat építtetett, jelentős részben egy kikeresztelkedett zsidó adományából. Bár a BAMA cikkében az áll, hogy: „Littke József pezsgőgyáros adományából és közadakozás eredményeként épült meg”, erre vonatkozóan még nem találtam adatot, ehhez talán a pécsi helytörténeti múzeumban kellene kutakodni.

A cikkem lényegére vonatkozó javaslatomat, miszerint a ma élő pécsiekkel éppen ebben az épületben kellene megismertetni a pécsi zsidóság életének a történetét, és ez lenne az igazi főhajtás 2014-ben – továbbra is fenntartom.

További információk 2014.02-07.: Árvai Tünde  volt szíves megkeresni a Kun Kálmán szerkesztette ” A Pécsi Jótékony Nőegylet évkönyve az 1871–1921.”  1922-ben megjelent kötetet, és beszkennelte az adott korszakra vonatkozó részt. Nagyon köszönöm, hogy ezzel is gazdagította a tudásunk. Tanulságos. Ezért a képeket beleillesztettem a szövegbe. Ebből az is kiderül, hogy bizony a „keresztény” nőegyletben dolgoztak és főként adományoztak zsidó nők is. Vélhetőleg a társadalmi elismertség bizonyos fokának számított, de ma már senki nem lát az asszonyok lelkébe, hogy mi motiválta őket igazán. De nem is fontos. Tették – ez a lényeg.