A gyűlölet gyermekei gyilkolnak…
Nehéz napokat él Izrael népe: bárkire, bárhol ráronthat egy késelő ámokfutó.
A terror természetét oly jól ismerő izraeliek új módszereket tanulnak a maguk védelmére: esernyő, szelfibot vagy bármi, amivel ki lehet ütni a kést a gyilkos kézből.
a „semlegesítési alakulat” címere
A potenciális gyilkosok profilját soha ennyire nem volt könnyű megrajzolni – fiatalok, nagyon fiatalok…
1993. szeptember 13: a washingtoni Fehér Házban Jichák Rabin miniszterelnök és Jasszer Arafat PFSZ-elnök aláírja az oslói egyezmény néven ismert alapvető szerződést, amely 1999. májusára irányozza elő a végső rendezést. A két fél alapjában véve megegyezik egy „területet békéért” elven működő megoldásban. Palesztin önkormányzat létesül Betlehemben, Dzsenínben, Nábluszban, Kalkiliában, Rámalláhban, Tulkarmban, Hebron egy részében és 450 faluban, ugyanakkor engedélyezi, hogy fennmaradjanak a zsidó telepek, amelyeket izraeli katonák védelmeznek.
A kilencvenes évek elején nagyon sok izraeli remélte, hogy ha áldozatok árán is, de lehetséges a béke.
Sivatagi délibáb volt.
Terrorstatisztika: a fekete a terror-események, a piros a halottak számát jelzi.
Már 1994-ben megugrott a merényletek száma.
Ez a robbantásos merényletek ideje volt – autóbuszok, kávéházak békés közönsége, bevásárlóközpontok bejáratánál álló tömeg volt a célpont …
A palesztinok nagyon hamar bebizonyították, hogy „területekért terrort” – üzletre gondoltak, nem pedig békére.
Az engedékeny baloldali kormányok (Rabin-Perez, Barak) rendre belebuktak a palesztin terrorhullámba, míg az agyonszidott Natanjahu kormányzásai idején, 1996-99 között, majd 2009-től drasztikusan csökkentek a terrorcselekmények és az áldozatok száma. Meg nem szüntek sosem, de amikor a terror az úgynevezett „telepeseket” érinti, akkor a „humanitárius, izraeli baloldal” hajlamos úgy tekinteni, hogy „ez benne van a pakliban” – miért laknak a „területeken”… a palesztin terrort akkor veszik komolyan, ha Tel-Aviv utcáin folyik a vér, vagy az ő lakóhelyüket fenyegetik a gázai rakéták.
Arról kevés szó esett, hogy az öngyilkos merénylőknél sokkal alattomosabb terror indult meg a Palesztin Autonómia létrejöttével: a palesztin gyerekek szabad gondolkodása elleni terror. A gázai övezetben 2007-ben a Hamasz vette át a hatalmat, és már az óvodásoknál kezdte az agymosást, a masszív gyűlöletkeltést.
Időnként megjelent a sajtóban egy-egy fénykép palesztin nyári táborokról, ahol a gyerekek katonai kiképzést kapnak, bátorsági vizsgákat tesznek, és arra nevelik őket, hogy Palesztináért meghalni a legszebb dolog a világon. Valójában nem vettük elég komolyan azt a mérhetetlen kárt, amit a gyerekek lelkében okoztak a terrorista vezetők.
A kilencvenes évek elején, amikor még sokan hittünk a békében, az egyik építkezésen, amit vezettem, a közös ebéd közepette megkérdeztem az egyik munkást, aki egyébként földrajztanár volt Gázában, hogy mi van a gázai osztály-térképen? Együtt dolgoztunk, együtt viccelődtünk, ettük a humuszt pitával, Tel-Aviv egyik elit negyedében, amikor a gázai tanár csodálkozva nézett rám:
– Hogy-hogy mi van a térképen? Palesztina.
– OK, de miként szerepel a térképen Tel-Aviv, mondjuk?
– Sehogy.
– Izrael nem szerepel a térképen?
– Nem, Izrael nincs, csak Palesztina.
Lelkem mélyén már akkor tudnom kellett volna, hogy nincs remény: ha a gyerekeknek nem a valóságot, hanem egy álomvilágot tanítanak, akkor nincs jövő, nincs együttműködésre esély.
A palesztin szülők egy része kifejezetten büszke mártírhalált halt gyerekére. 2002 júniusában egy független arab közvélemény kutató intézet, a Jeruzsálemi Kommunikációs központ (Jerusalem Media and Communications Center által) készített felmérés szerint a felnőtt palesztin lakosság 68%-a támogatta az öngyilkos bombamerényleteket. Egy 13 éves fiú apja pl. egyenesen így fohászkodott:“Remélem, Isten kiválasztja őt” (mármint arra, hogy mártírhalált haljon). “Nagyon boldog vagyok, büszke a fiamra azért, amit tett. De bevallom, kicsit irigylem is”- áradozott annak a fiúnak az apja, aki 2002 júniusában maga is életét vesztette miközben felrobbantott egy tel-avivi diszkót.
Tehát korábban is előfordult, hogy nagyon fiatal embereket küldtek meghalni, de a jelenség nem volt ennyire kirívó. A késelő kamaszok a két évtizedes agymosás „termékei”. Nem önállóan, reálisan gondolkodó emberi lények, hanem halálra kiképzett robotok.
Az idei terrorhullám fedősztorija az „Al Aksza védelme” – nem mintha bárkitől is meg kellene védeni a mecsetet, de a muszlimok úgy döntöttek, hogy „mekkásítani kell az Al Akszát is, vagyis, ahogy Mahmud Abbas mondta, „zsidók mocskos lába” ne érintse a Templomhegyet. Az a hely, ami az egész emberiségé, bárki által látogatható kellene legyen, ahogy egyébként a Hatnapos Háború óta mindig is volt, csak a muszlimoké – mondják. Vallásháborúvá akarják avatni azt az alantas célt, hogy pénzt akarnak – több segélyt.
A szíriai polgárháború, a menekültek segélyezése egyre nagyobb terhet ró a nemzetközi szervezetekre, a Palesztin Autonómiát segélyező EU-ra – fennáll a veszély, hogy az eddig szokásos milliók megcsappannak. A világ figyelme, több, mint négy év véres polgárháború után Szíriára és az onnan menekülökre irányul, ami aggodalomra ad okot palesztin körökben. Csak a minap tették fel a netre, hogy Abu Mázen fia milyen jól mulat Abu Dhabiban egy szórakozóhelyen, miközben az apja elismerősen szól a „hősökről”, akik késsel támadtak zsidókra, vállalva a lelövetés veszélyét. Bár igaz, hogy jónéhány merénylőt lelőttek, ám éppen azok, akiket példaként hozott fel az izraeliek könyörtelenségére – élnek és izraeli kórházi kezelést kapnak.
Rettenetesen szomorú volt látni azokat a riportokat, amelyeket a napokban izraeli, arabnyelvű újságírók készítettek kelet-jeruzsálemi gyerekekkel. Egyfelöl a mérhetetlen pökhendiség, ahogy a muszlimok felsőbbrendűségét kifejtették, azt, hogy Palesztinát (az egész térképet) meg kell tisztítani zsidóktól, és a maguk szerencsétlen sorsát érzékeltette ahogy a jövő egyetlen lehetőségeként a sahidként való halált látják.
Vannak persze más arab fiatalok, különösen az izraeli arabok körében, akik nagyon jól tudják, hogy mi a különbség a zsidó államban illetve a palesztin autonómiában való élet között. Nem véletlen, hogy az autonómiából, családegyesítés címén igyekeznek betelepülni Izraelbe. Külön kereskedelmi ággá fejlődött az izraeli arab lányok, fiúk összeboronálása az autonómiában élőkkel úgy, hogy az ifjú pár Izraelben telepszik le, természetesen.
Az izraeli arabok többsége azonban hallgat. Kevesen vannak, akik nevükkel, arcukkal vállalják a véleményüket, hogy elegük van a terrorból, mert meggyőződésük, hogy erőszakkal sosem lesz Palesztin Állam. Egyik nevezetes egyéniség, Lucy Aharish televíziós újságírónő azonban nem fél beszélni:
Ha korábban a föld volt az ürügy, amiért harcolni kell, a mostani terrort vallási köntösben próbálják eladni. Ez persze ugyanaz a hazugság másik formája, hiszen ezen a kis földterületen is bőven meg lehetne élni békességben, ha a palesztinok letennének arról az ábrándról, hogy a zsidótlanítani tudják Izraelt, ahogy Gázában sikerült, a hiszékeny zsidók önkéntes kitelepülésével. Izrael, jobban, mint bármely politikai hatalom ezen a helyen, biztosítja minden vallás szabad gyakorlását, nem kell tőle egyetlen mecsetet sem megvédeni.
Viszont a vallás bevetése a muszlimok részéről megerősíti azt a feltételezést, hogy a földért való harc valójában egy sokkal fontosabb küzdelem leplezésére szolgált. Konkrétan, hogy a civilizációk összecsapásának az izraeli-palesztin konfliktus volt a kisérleti terepe: ha sikerül visszaszorítani az európaiságot a Közel-Keleten, akkor jöhet a következő lépés: Európa meghódítása.
Muszlim nagyhatalmi törekvése éppen úgy van Törökországnak, Iránnak, mint ahogy a vérgőzös Iszlám Államnak. Az előbbi kettő már évtizedek óra hol szövetséges, hol rivális ebben a dologban. Történelmi példaképük van, realitásérzékük kevesebb, de hitük, hogy a dzsihád, a hidzsra, a terror különböző formája, a rakéták és az atom, végülis sikerre viszik vágyaikat – annál nagyobb. Ezeknek a nagyhatalmi törekvéseknek csak eszköze a korrupt, pénzéhes palesztin, politikai vezetés, és egyáltalán nem szempont, hogy hány palesztin gyerek leli halálát a késelős őrületben.
18.10.2015
בפיגוע הירי בתחנה המרכזית בבאר שבע נהרגו אמש שני בני אדם. סמל עומרי לוי, בן 19 משדי חמד נרצח מירי המחבל, שחטף את נשקו של . החייל והמשיך לירות בעוברי אורח בתחנה
המחבל אזרח ישראלי בן 19 תושב היישוב הבדואי חורה
2015.október 18. a koraesti órákban a beer-shevai autóbuszpályaudvaron egy 19 éves bedui, izraeli állampolgár fegyveres merényletet követett el: egy revolverrel megölte Omri Levi őrmestert, így megszerezve fegyverét lövöldözni kezdett a tömegbe. A helyszínen lévő katonák lelőtték, de addigra több embert súlyosan megsebesített. Miután azonosították a terroristát, kiderült, hogy az anyja Gázából települt be, házasság útján.
