Ezzel a címmel találtam egy remek, közösségi blogot. Izgalmas olvasni csak úgy, ömlesztve, de van országonkénti kategorizálás is. Miután néhány órát eltöltöttem az olvasással, levelet írtam a szerkesztőnek:

Kedves Szerkesztő!

Azokban a napokban, amikor Te elindítottad a blogot, én már újra Izraelben éltem, azok után, hogy 5 évet kísérleteztem Budapesten.

Először 1985-ben hagytam el az országot, egy hat és egy nyolc éves gyerekkel, egyedül. Egy városgazdász és egy újságíró diplomával, amelyek aztán majd húsz évig pihentek a fiókban. Nem volt könnyű életem, különösen kezdetben, de soha, egyetlen percre sem bántam meg. Akkor sem jöttem vissza, amikor a szaktudásommal megcsinálhattam volna a magam millióit a rendszerváltás után. Nekem fontosabb volt, hogy a gyerekeim Izraelben nőjenek fel, olyan készségeket sajátítsanak el, amelyekkel belakhatják a Földet, hogy soha ne legyenek kiszolgáltatottak!

Közben az én életem is rendeződött, az ezredfordulóra már jól működő saját irodám volt, lakásokat terveztem a megrendelőim megelégedésére. Tel-Aviv központjában vettem lakást, aktivan részt vettem a kulturális életben és a helyi politikában is. Filmforgatókönyveket írtam héberül, városi problémákról vezettem internetes fórumot.

2004-ben kezdtem újra magyarul írni, az interneten, és abban reménykedtem, hogy mindazt a tudást, tapasztalatot, amelyet szereztem, Budapest érdekében hasznosíthatom. Csalóka remény volt. Az az ország, amelyet másodszor, 2011 július végén elhagytam, rosszabb hely, mint amit 1985-ben hagytam magam után. Rettenetes dolog ez. Mert én nem kevésbé vagyok magyar, mint izraeli. Igaz, szerencsés, mert egyikből sem a hiányt élem meg, hanem a többletet, amit a kétfajta kultúrához való kötődés jelent.

Persze, ahogy láttam az országlistát, azonnal Izraelre kattintottam, mert érdekelt, hogy kinek milyen a tapasztalata. Kicsit sajnáltam, hogy csak egy olyan fiatal srác, egyébként jópofa írását olvashattam, aki bulizni jött ide, és úgy viselkedett, mint elefánt a polcelánboltban. Az, hogy 12-en voltak csak azt támasztja alá, hogy milyen iszonyú pusztítást végzett az asszimiláció a magyar zsidóság körében. Arra a mérhetetlen tudatlanságra gondolok, amit ezek a srácok képviseltek. Nem csodálkozom a kibucon, hogy a kényelmes, karácsonyozó pesti srácokból elegük lett.
Izrael az a hely, ahol az emberek többsége nagyon keményen megdolgozott a sikeréért, ahová sokan Kelet-Európából és a közel-keleti arab országokból nincstelenül menekültek, ahol háborúk során minden család elveszített valakit, ám ahol mégis képesek voltak virágzó gazdaságot teremteni, és a problémákat, amelyek persze itt is vannak bőven, igyekeznek megoldani.

Az izraeli adófizetők és amerikai adományozók pénzén ideutaztatnak elkényeztetett magyar fiatalokat, akik származási alapon valamennyire biztos zsidók, de fogalmuk sincs az őseik kultúrájáról. Fél éven át vendégül látják őket, hogy elsajátítsák a hébert és az itteni mentalitást. De ők nem azon igyekeznek, hogy tanuljanak, tisztességesen dolgozzanak, hanem ők akarják “megtanítani” a kibucnyikoknak, hogy milyen a “magyarok istene”!

Kétségtelen, karácsonyoznak a keresztény arabok, mint ahogy az itt élő különböző vallású népesség minden tagja, szabadon megtartja a maga ünnepét, de egy zsidó kibucban karácsonyozni izléstelenség! Keresztény templomba nem megy jóérzésű ember egy fürdőgatyában, egy mecsetbe bakkancsban, zsinagógába fedetlen fejjel… Egy vendéglátó közösséget jó érzésű vendég nem “lep meg” azzal, hogy a maga szokásaival villog, különösen akkor nem, ha azok a vendéglátóját, nagy valószínűséggel, kellemetlen élményekre emlékeztetik.

A mai kibucnyikok szülei ugyanis, sok esetben azért ismerik a karácsonyt, mert meg kellett tanulják, hogy az életüket mentsék… Ismerek olyan túlélőt, aki ma is tudja a nyilas “hiszekegyet”, de nem örömében mondja, hanem arra emlékezteti, hogy a családját kiirtották, és őt megtanították rá, hogy életben maradjon!

Izrael nem könnyű hely. Nemcsak ad, hanem elvárja az együttműködést. Aki bulizni jön ide, talán jól érzi magát itt, talán nem. De aki otthonra akar lelni, annak be kell bizonyítania, hogy méltó rá.

Comments Closed