Homeland
A tévésorozat kategóriában az idei Arany Globus díjat a Homeland nyerte.
Az amerikai sorozat előképe egy izraeli tv-sorozat, Elraboltak (חטופים) címmel, amelyet aztán amerikai környezetbe ültettek, de az amerikai változatban is dolgozik az izraeli produkciós cég (Keset-Aruc 2), így a díj egyben az ő elismerésük is.
Néhány évvel ezelőtt stratégiai döntés született az izraeli 2. kereskedelmi csatornánál, amikor a saját gyártású tv-drámákra tették a hangsúlyt, no meg a pénzt.
Izrael nem csak a napisajtónak, hanem a forgatókönyvíróknak is bőven szolgál témát.
A tv-drámák pedig igen alkalmas keretet nyújtanak azon társadalmi dilemmák kibontására, amelyek talán most még főként az izraelieket foglalkoztatják, de a politikai helyzet előrevetíti, hogy ezek cseppet sem provinciális problémák.
Tehát, már a témaválasztás eleve predesztinálta ezeket a sorozatokat, hogy külföldön is keresettek legyenek, de kezdetben elsősorban arra koncentráltak, hogy az izraeli produkció legyen minél tökéletesebb.
Mivel Izraelben ez nem „egy történet”, hanem nyílt seb aktualitású fájdalom – a sorozat keletkezése és vetítése idején Gilad Salit még a Hamasz fogságában volt, Ron Arad sorsa pedig mind a mai napig nem tudható – nagyon oda kellett figyelni minden apró részletre.
A valóság és a fikció olyan elegyét kellett előállítani, amely lehetőleg minél kevésbé sért egyes embereket, miközben hitelesen mutatja be a szituációt, amivel a szereplőknek meg kell küzdeniük.
Nincsenek sematikus figurák, egyértelműen jók és rosszak – erre, később, az amerikai változatban is vigyáztak. Bizonyos nézők kifogásolták is, mind a két sorozattal kapcsolatban, ám az alkotók a nehezebb, de izgalmasabb utat választották, jobban tapadnak az élet összetettségéhez, amely ritkán ad kizárólagos válaszokat. Az izgalmas éppen az, ahogy minden epizódban számtalan emberi döntés helyességéről lehet vitatkozni, miközben persze jócskán lehet izgulni.
Az amerikai változatban a helyszínt és a történetet is jócskán módosították, de a drámai alaphelyzet mégis közös: a kultúrák különbözőségéből fakadó konfliktus az évszázados háborús etikát alapjaiban forgatja fel, és ezt nagyon nehéz megélni a maguk demokráciájára oly büszke nyugati társadalmakban. Beszélni is nehéz erről, mert minden fogalmat újra kell értelmeznünk a kétféle tartalmat különválasztva. A nyitó részben például, amikor az egyik szereplő megkérdezi a másikat, hogy Abu Nazir (a terrorista) miért áldozta volna fel 13 emberét csak azért, hogy megtalálják az amerikait, aki esetleg átállt hozzájuk? A válasz nem az, hogy a saját emberei élete nem olyan fontos, mint a cél, az ellenség megtévesztése, mert ez nagy valószínűséggel ugyan igaz, de talán sértően hangzik egy olyan kultúrában, ahol viszont minden ember élete nagyon fontos. Igy a válasz csupán az, hogy Abu Nazirt távolabbi szempontok vezérlik – ami egyébként, szintén igaz.
Az izraeli filmipar szempontjából fontos, hogy ma már az ország „kapacitása” nem csupán forgatási helyszínek és külföldi produkciók kiszolgálása tekintetében említésre méltó, hanem a szellemi tőke exportjában is egyre jobb a helyzet.
Akik a Hatufim sorozat darabjait héberül akarják megnézni – ITT találhatják.
Akik az amerikai sorozat magyar felíratos változatát – ITT találjatják.
