Irán a spájzban

Politikai térkép-változások Izraelben

Pár nappal ezelőtt még arról volt szó, hogy szeptember 4-én előrehozott választások lesznek. Tegnap mindez megváltozott, mert az izraeli politikusok legváltozékonyabb elvtelenségű egyede, Saul Mofáz felajánlotta magát és pártját Natanjahunak. Ezzel elnapolódott a választás, másfél évvel, a négy éves ciklus végéig, 2013 októberig.

Saul Mofáz az akkor még Ariel Saron vezette Likudba 2002-ben lépett, egyenesen a hadügyminiszteri székbe ült bele, csekély három hónappal azután, hogy leszerelt mint a hadsereg főparancsnoka. 2005-ben már csak néhány nap kellett neki ahhoz, hogy miután ünnepélyesen kijelentette, hogy sosem hagyja el a Likudot, mégis átpártoljon a Kadimába – természetesen, egy miniszteri székért sikerült túllépnie az ideológiai akadályon.

Ám az Ehud Olmert vezette Kadimában már nem volt annyira privilégizált pozicióban (csak közlekedési miniszter), Cipi Livnivel pedig kezdettől rendkívül feszült volt a helyzete.

Mofáz, aki 1957-ben született Teheránban, és gyerekként érkezett az országba, úgy tűnt, hogy már nem képes kevesebbel beérni, mint a „bársonyszékkel”, ezért igen rossz néven vette, hogy Cipi Livni nem alakított  koalíciós kormányt a Natanjahu vezette Likuddal, helyette a kevésbé kifizetődő ellenzéket választotta, no meg a meggyőződését.

Mofáz három éven át szervezte a párton belüli puccsot, amit idén márciusban sikerült is végrehajtania – megszerezte a pártelnökséget.

Ettől kezdve nyitva állt az út előtte, hogy felajánlja kegyeit Natanjahunak, egy miniszteri székért cserébe. Ez a napokban egyre sürgősebbé vált, mert elnöksége következtében a Kadima párt egyre vészesebben fogyott – a centralista párt balközép támogatói az időközben megalakult, Jáir Lapid vezette „Van jövő” párt irányába mozdultak el – és félő volt, hogy az előrehozott választásokon igen kicsi súllyal léphet a koalíciós tárgyalásokba.

A jelenlegi kormányban nem Mofáz az egyedüli „túlélési politikus” – Ehud Barak szintén a miniszteri székért lépett ki a Munkapártból, de az általa létrehozott „Függetlenség” párt, felmérések szerint, még a parlamentbejutási küszöbértéket sem érné el.  A most létrehozott „szuperkoalíció” tehát aligha tükrözi a jelenlegi népképviseletet, éppen ezért a képviselők önző, személyes érdeke fenntartani ezt az állapotot, amíg lehet, vagyis jövő év októberéig.

A rövidtávú haszon ára valószínűleg a méretes bukás, hiszen Lapid pártjának a legutóbbi felmérések szerint már nem 15, hanem 28 mandátumot jósolnak, és szépen jön föl a Seli Jechimovics által vezetett Munkapárt is. Számára most kifejezetten jól jön, hogy az ellenzék vezetőjeként fejtheti ki véleményét az izraeli társadalmi problémákkal kapcsolatban.

A tegnap este megrendezett spontán tüntetés Tel-Avivban, amely a totál-koalíció ellen tiltakozott, jelzi, hogy a „régi tipusú”, székfogdolósdi politizálás ideje lejárt. „Tiszta emberek”-re vágyik az izraeli választó, olyanokra, akik következetesen vállalják az egyes társadalmi csoportok érdekeit (Jáir Lapid a középosztály képviseletében száll síkra), vagy a világképüket (Seli Jechimovics a szociáldemokrata értékéket, Cipi Livni a palesztinokkal való béketárgyalásokért), és nem kér az uborkafára felkapaszkodott megélhetési politikusokból, akik senki mást, csak a saját érdekeiket képviselik.