Izraeli bor – יין הישראלי

Amikor a szőlőtőkék telepítéséhez megforgatták a talajt Emek Ayala-ban egy, a második Szentély korából való település romjait találták. Hatalmas, kőbe vájt üregekkel, amelyekben  cserépedényekbe töltve tartották a bort.

Itt, mint megannyi más helyen is a régi Juda királyságban, nagy mennyiségben készítettek bort. A Római Birodalom idején ez a vidék az oliva olaj-  és bor-exportjáról volt híres.

A Bibliában is említik a Kánaán-beli bőség szimbólumaként a hatalmas szölőfürtöt.

A táj éghajlata és akkori talaja is ideális volt a szőlőtermesztésre.

Miután a zsidókat elkergették, háborúk dúlták a rómaiak által Palesztínának elnevezett vidéket, az igényes, sok munkát kívánó szőlőtermesztés visszaszorult.

Sorsát a muszlim vallás térhódítása pecsételte meg a hetedik században, hiszen az alkoholtilalom a szőlőtermesztést értelmetlenné tette.

Az elhanyagolt termőföld erodálódott.

A XIX. században a félsivatagos hegyoldalakat mocsaras völgyek váltogatták, a minimális termőterületeken felül, ahol főként olajfák és citrusfélék maradtak meg.

Az első pincészetet 1848-ban hozták létre a zsidó bevándorlók, de még nagyon sokáig nem a szőlőtermesztésről  volt híres az ország. Száz évvel később is csupán 14 pincészet volt, 1720 hektár megművelt területtel.

Áttörést jelentettek  az 1976-ban kezdődő telepítések a Golán felsíkon, de még huszonöt  évvel ezelőtt is, az izraeli bor valami borzalmas, édes lötty volt, amit az ünnepi asztalra csak az áldás miatt tettek. Igaz, az izraeliek amúgy sem nagyon ittak alkoholt.

Az első elismerést az 1987-es International Wine and Spirit londoni versenyén kapta izraeli bor – a 84-es évjáratú  Yarden Cabernet Sauvignon aranyérmet szerzett. A ramat hagolani pincészet azóta minden évben egyre több elismerést szerez, és nem ő az egyetlen.  Mára több mint 250 pincészet van az országban, és  egyre több a szőlőskert:  a Golán fennsíktól a negevi kráterekig.

A kilencvenes évekre kezdett beérni az a tudás, amelyet  az ezt megelőző években szereztek a borászat iránt érdeklődő vállalkozók. Bár az egyre jobb minőségű borok nagyrészt exportra kerülnek, az elmúlt húsz évben a keresleti oldalon is javult valamelyest a helyzet – bizonyítva, hogy a fogyasztói igényességet meg lehet tanítani.

A borkultúra terjesztésén kívül ebben szerepe volt annak is, hogy az utóbbi évtizedekben hatalmasat lépett előre az izraeli gasztronómia.  Az éghajlati sajátosságok miatt az izraeli asztalokon régóta bőséges a zöldség-, gyümölcs-választék – egész évben, tehát az egészséges táplálkozással nem volt problémájuk, azonban sokáig hiányoztak a különleges kulináris élvezetek.  A kitűnő sajtok, kenyerek, a rafináltan elkészített ételek.

A kibucnyikok puritanizmusa ma már a múltté – az ezredfordulón egyre több és jobb étterem, bisztro, kávéház nyílt. Divatosak lettek a gasztronómiai túrák az ország legeldugodtabb helyeire.  Az izraeliek már nem csupán élni szeretnének, hanem egyre igényesebbek a mindennapi kultúrájukra is  (ez persze, sokukra rájuk is fér…:)

Igaz, az izraeliek most sem isznak sokkal többet  –  az elmúlt öt évben mintegy 50%-al nőtt ugyan a borfogyasztás, de így is csak évi 8 litert fejenként, szemben az európai 75 literes átlaggal –  de legalább jó bort isznak…