Izraeli filmhét 2015_2

Hegymenet

A dokumentumfilm utáni napon habkönnyű szórakozás: Hegymenetnek fordították, bár a film eredeti címe kifejezőbb –זינוק בעלייה– Rajt felfelé. Annál is inkább, mert a héber „alijá” önmagában is felmenetelt jelent,  annak szellemi-intellektuális értelmében is, vagyis amolyan felemelkedést. A „zinuk” pedig elrugaszkodás, a film szerint a megszokásoktól való elszakadás is egyben.

Yousef Sweid

Mindez persze nem változtat azon, hogy egy habkönnyű vígjátékot láttunk, ami minden amerikás beütése dacára is nagyon izraeli.

Ebben a filmben is feltűnik egy epizódszerepben (mint arab énekes-sztár) Yousef  Sweid, aki ma az ügyeletes izraeli-arab színész-sztár.

A 39 éves színész számos kisebb film-, és tv-sorozat-szerep után a 2006-ban bemutatott Buborék címűben kapott társfőszerepet. Idén pedig abszolút főszerepet játszik a „Forgatókönyvíró” című tv-sorozatban. 

Másnap újra egy dokumentumfilmet láttunk – abszolút amatőr darab, egy drámai szituációról: fiatal pár két gyerekkel, otthagyja a drága Tel-Avivot és a gázai határhoz közeli kibucba megy lakni. Kezdetben csak a dolog pozitív oldalát látják, a zöldelő füvet, a kibuci szolgáltatások kényelmét. Anyagilag is kezdenek helyrejönni, de aztán mindent felülírni látszik az életveszély, amit a Gázából érkező rakéták jelentenek.

Élet a határon

Engem bosszantott a film túlságosan amatőr volta, de a társaság többségének éppen az tetszett – szerintük ez tette igazán autentikussá. Izraelen kívül keveset tudnak arról, hogy milyen szenvedést jelent az ország déli vidékein élni, a „vörös riasztás” állandó fenyegetettségében. Európában legfeljebb az izraeli válaszcsapásokról hallani – ezért, valóban fontos film ez az amatőr dokumentum is.

A következő film a bagdadi zsidóság megszünéséről szóló, kordokumentumnak is beillő játékfilm volt. Eli Amir önéletrajzi ihletésű könyve alapján készült a forgatókönyv.

Izrael állam megalakulása, függetlenségi háborúja nehéz helyzetbe hozta az arab országokban élő zsidó közösségeket, így volt ez Irakban is. Kezdetben illegálisan hagyták el az országot, főleg fiatal cionisták, mígnem az iraki kormány úgy nem döntött, hogy a zsidók mindenüket hátrahagyva, állampolgárságuktól megfosztva távozhatnak.

Az idősebbeknek ez a kötelezvény hatalmas lelki megrázkódtatás volt, hiszen a zsidók „babiloniai fogsága” óta, hetven generációja éltek az országban. Az iraki kormány döntése után a fiatal, zsidó állam megszervezte az iraki zsidóság „hazareptetését” – a három akció során összesen 120 ezer embert menekítettek ki Irakból.

Búcsú Bagdadtól

A film rávilágít arra a jelenségre, hogy Izrael megalakulásakor valójában egy masszív lakosságcsere történt – nem csupán arabok hagyták el a zsidó állam területét, hanem a környező arab országokból tömegesen voltak kénytelenek menekülni a később „keleti” zsidókként emlegetett szefárdok. A különbség az, hogy míg a palesztínokat csak Jordánia fogadta be ténylegesen, a többi országban ma is menekültként vannak nyilvántartva még az utódaik is, addig Izrael letelepítette, hazát adott a menekült zsidóknak. Ezért nincs „zsidó menekültek-kérdés”, csak palesztin-menekültekről beszélnek. Ugyanakkor dollár-milliárdokra tehető az a vagyon, ami az arab országokban maradt, miután a zsidókat megfosztották mindenüktől. Évezredes zsidó közösségek szüntek meg, vagy zsugorodtak néhány családra, Bagdadban, Aleppóban, Alexandriában, Tripoliban, és így tovább.

Zaytoun (Olajfa)

Az utolsó film, amit ezen a fesztiválon megnéztünk az Eran Riklis rendezte Zaytoun volt. Ő rendezte „Az arabok táncolnak„-ot is. Mint minden eddigi filmjében, ebben is igyekszik egyfajta arab-zsidó megbékélés-megoldást javasolni egy-egy történeten keresztül.

A Zaytounban elég klissé-szerűre sikeredett az izraeli pilóta és a palesztin kamasz barátsága, bár egy európainak az is információ értékű, amit a nyolcvanas évek eleji Libanonról bemutat.

Most is vetítettek régebbi, klasszikusnak mondható izraeli filmeket, de azokat már láttuk. A KLIKK megállapította, hogy az idei, izraeli filmtermés kevésbé volt átütő erejű, mint a tavalyi, de azért jó volt látni ezeket is.

Tekintve, hogy más okból (a workshopok miatt) amúgy is kell vennem egy projektort, ahogy időm engedi, összerendezem a tekintélyes mennyiségű izraeli DVD-gyűjteményem, és jövőre elindítjuk a baráti, izraeli filmklubbot. Néhány éve az IKI-ben volt valami hasonló, de nekem az túl ritkán van. Bár én mindannyiszor, amikor TLV-ben vagyok, rendszeresen látogatom a kedvenc mozimat (Lev Dizengof), vallom, hogy aki meg akarja ismerni az izraeli valóságot, nézzen izraeli filmeket, még akkor is, ha azok filművészetileg éppen nem kiemelkedő alkotások.