Kié ez az ország?
„Ez az ország nem szűk érdekcsoportoké, nem oligarcháké, akik engedményeket kapnak széles társadalmi rétegek kárára, nem politikai pártoké, akik a saját embereik érdekében kisajátítják a közjavakat, és nem azoké a politikusoké, akik elfelejtették, mi a feladatuk, akik a parlamentet egy olyan klubbá alakították, amelyben mindenki a saját és baráti köre érdekében tesz-vesz, mert azt hiszik, hogy az ország az ő hűbérbirtokuk! Pedig tévednek.
Ez az ország azoké, akik keményen dolgoznak, értékeket teremtenek, a legtöbbet adják az államnak, és a legkevesebbet kapják tőle. Ez nem gazdasági probléma, hanem a társadalmi értékek nagy kérdése. Ha komolyan belegondolunk ebbe, párosul azzal a félelemmel, hogy a gyerekeink egy napon azt mondják – megbuktatok. Megbuktatok, mert egy sokkal rosszabb országot hagytok ránk, mint amit Ti kaptatok a szüleitektől. Ezen nem változtat az, hogy a legkorszerűbb technológia veszi körül őket. Gyengébb oktatási rendszert, kevésbé jó egészségügyet kénytelenek elviselni, és nehezebb nekik otthont teremteni. Végül, azt mondják nekünk, megbuktunk. A válasz, hogy nincs mit csinálni – az emberek, mindegy, hogy mi történik, mindig visszatérnek ugyanazokhoz a pártokhoz, akikre már korábban is szavaztak. Vagyis, akkor hagyjuk, hogy ugyanaz a romlott politikai elit uralja az országot? Miféle élet ez? Én nem vagyok hajlandó erre! Én nem vagyok hajlandó feladni, mielőtt még elkezdeném a harcot!”
Ezt az idézetet egy tavaly áprilisában megjelent cikkből emeltem át, mert igaznak tartom a mai magyar helyzetre. Pedig aki mondta, az nem magyar, legfeljebb magyar származású izraeli, aki egy év alatt hozott fel a semmiből egy pártot, amely a januári választások valódi győztese. Bár a politikus maga nem lett miniszterelnök, mégis ennek a pártnak az elvei alapján szerveződött az új izraeli kormány.
Tavaly január óta követtem figyelemmel azt, amit Jáir Lapid csinált, a fejleményekről rendszeresen írtam a www.amichay.hu hasábjain, ezért engem nem ért semmilyen meglepetés az eredmények kihirdetésekor, hogy az alig egy éves párt lett a második legnagyobb – a 120 fős izraeli parlamentben – 19 képviselői helyet szerzett. ( Benjámin Natanjahu, a miniszterelnök pártja csupán eggyel többet.) Másfél hónapig tartott a kormányalakítás, mert Lapid következetesen képviselte azokat az elveket, amelyekért megválasztották. A felkínált bársonyszékekkel nem lehetett elvtelenné lágyítani. Végül is az történt, amiért a Van Jövő ( Jes Atid – héberül ) párt megalakult – ez az ő győzelmük.
A magyar választónak ez azért érdekes csupán, mert az idézet oly nagyon illik a mai magyar helyzetre, hogy érdemes megvizsgálni, miként sikerült győznie egy olyan politikusnak, aki ilyen kíméletlenül kimondja az igazságot. Nyilvánvalóan, a két ország nem azonos startvonalról indul – Magyarország helyzete sokkal rosszabb. Éppen ezért, még fontosabb, hogy a feltörekvő ellenzéki erők sikeresen vegyék fel a harcot, nem a hatalomért, hanem a dolgok gyökeres megváltoztatásáért.
Itt van az első probléma, szerintem: a magyar ellenzéki erők azért hirdetnek összefogást, mert együtt remélik megragadni a hatalmat! Igen, persze, azt is mondjak, hogy korszakváltásra van szükség, de meggyőződésük, hogy ez csak akkor lehetséges, ha ők ragadták meg a hatalmat. Méghozzá, olyan nagy arányban, hogy a Fidesz labdába sem tud rúgni – ez a stratégia pedig az álmodozások szférájába emeli az egész programot, arról nem is beszélve, hogy nem csak a Fideszt képzeli kisebbnek, mint amilyen valójában, hanem azt a választói kört is lenézi, akik eddig a Fideszre szavaztak. Vagyis az évek óta tartó megosztó politizálást folytatják, ami akkor is rossz, ha egyébként a hatalomra törekvők jobb gazdasági-társadalmi programmal állnak elő, mint amit a Fidesz produkált.
Ez a „vagy ők, vagy mi” megosztottság üzenetén túl, azt is elfelejteni igyekszik, hogy a bal-közép összefogás számos politikusa és pártja azért vesztette el a 2010-es választásokat, mert rosszul kormányzott! A választók pedig nem felejtették el, még akkor sem, ha a Fidesz csöbörből vödörbe vitte az országot. A nagy számú bizonytalan állampolgár híven tükrözi, hogy az Együtt személyi és párt-összetétele nem elég biztosíték a beígért változások bekövetkeztére. Ezért érdemes alaposan áttanulmányozni azt a győztes stratégiát, amit Jáir Lapid csapata felépített:
1. A pártvezető politikai és személyes múlt-beli „folttalansága” – a kikezdhetetlenség. A magyar ellenzéki összefogás vezetői azon nyafognak, hogy karaktergyilkosságot követnek el ellenük a Fidesz propagandistái. Bizonyára, de ez ellen azzal lehet hatékonyan védekezni, hogy olyan ember mögé sorakoznak fel, aki kikezdhetetlen. Vagy azért, mert nem volt korábban politikus, vagy azért, mert mindenki által elfogadható személyiség, hogy még a Fidesz belső magjában lévő embereket is józan belátásra bírja.
2. Naponta 24 órában lehet szidni a Fidesz gazdaságpolitikáját, egyeduralomra való törekvését – semmit nem ér, ha nincs jól megfogalmazható, mindenki számára érthető kilábalási program! Méghozzá olyan, ami nem tölti el rettegéssel a Fidesz holdudvarát sem. Sokan nem tudják, hogy csak a számolatlanul kibocsátott államkötvények miatt nincs még államcsőd, amelyek horror kamatait még az unokáink is fizethetik. Minden ember szeretne a gyerekének könnyebb-jobb életet, és itt kellene megteremteni, mielőtt a mai 20-35 éves korosztály emigrál. Ezért kell megértetni a nyugdíjasokkal is, hogy minden „ajándék”, amit ma kapnak a Fidesz kormánytól, azt valójában az unokáik fogják keservesen megfizetni.
3. Ki kell dolgozni a Fidesszel való együttműködést. Lehet, hogy a baloldali összefogás megnyeri a választásokat, de a Fidesz nem fog eltűnni, tehát ahhoz, hogy értelmes reformokat lehessen végrehajtani, ahhoz a Fidesz „épeszű” részével is össze kell fogni, nincs mese. Ha ezek a Fidesz-közeliek biztonságban érezhetik magukat, akkor ez a momentum még segítheti is a Fidesz vereségét, tehát már most kell ezzel is foglalkozni.
4. A választási kampányban nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a közérdek mindenek előtt – a hatalom megragadása csupán eszköz! A választók bizalmát egy „újfajta politizálással” lehet visszaszerezni, és bizony vissza kell szerezni azért, hogy a nehéz gazdasági helyzetben Magyarországon az állampolgárok együttműködőek legyenek. Az, hogy az LMP kiürítette a lényegétől a másfajta politizálás szlogenjét, nem jelenti azt, hogy nem lehet másképpen politizálni. Ők megmaradtak egy marginális kis zöld pártnak akkor, amikor Magyarországnak ennél sokkal kritikusabb problémáira kellett volna választ adniuk.
5. Világos, egyértelmű, szakszerűen felépített kommunikáció! Kerülni a felelőtlen ígérgetéseket – rámutatni, hogy az elmúlt húsz évben az mennyi kárt okozott! Felelősségteljes felnőttként kezelni a választópolgárt – a tömeges passzivitást ezzel lehet megtörtni, és ez az, ami merőben különbözővé teheti az új politikai szövetséget minden korábbinál. A magyar politikusok egetverő hibája, hogy azt hiszik – ők tudják jobban, ezért csak olyan szakembereket alkalmaznak, akik butábbak náluk… a honpolgár ennek issza a levét : sok talpnyaló szakember egy féltudású politikus körül. Egy jó politikus azt is tudja, hogy mihez nem ért, és az egoját félretéve, kiváló szakemberekkel dolgozik.
6. Ki kell választani a célközönséget. Egyetlen politikust se szeret mindenki. Magyarországon is a középosztály viseli a terhek javát, és vagy beleroppan, vagy elmenekül külföldre. A szegénység nem számolható fel úgy, hogy közben egyre szegényebb a középosztály, tehát nyugodtan fel lehet vállalni azt a programot, amit Izraelben Jáir Lapid tett: a gazdaságot belendíteni képes középosztályt megerősíteni, értelmes törvényekkel. Szemrebbenés nélkül ki lehet jelenteni, hogy az aktivizmust támogatja a gazdaságpolitika – a módszerekre rengeteg példa van, szerte a világon.
7. Az adó-káosz rendbetételét fel kell vállalni, mert senki nem akar itt befektetni egy forintot sem, nemhogy eurót, vagy dollárt, ha nem tud üzleti tervet készíteni egy átlátható és stabil adórendszerben. Úgy kell megreformálni, hogy az adók beszedése és elköltése minél közelebb legyen egymáshoz, ezért elengedhetetlen a helyi adók reformja, az önkormányzatok fenntartásának, fejlesztésének értelmes rendszerét kialakítani és a központi kormányzat adóit, legfőképpen az ÁFÁ-t csökkenteni.
A cikk a Népszabadság számára készült, és megjelent itt.
