Tisztelet a zászlónak!

Tisztelet a zászlónak! – Tóth Anikó fotója

Miután leírtam a tapasztalataimat és besöpörtem az “elismerést”, meg a harmadik személyen keresztüli fenyegetést, nézzük melyek a tanulságok:

– Minden kritika ellenére – mondta a budapesti szervező, többen jelentkeztek a Sar-El programra, mint a cikk előtt… Nos, én úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy a cikk ellenére… A homályosan derengő mesénél mindig jobb a részletes, nem csak a pozitívumokat hangsúlyozó információ. Senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy Izraelbe menjen önkéntes munkára! De nem árt, ha tudja, hogy ez mivel jár.

– Nem hiszem, hogy jobb katona vagy jobb önkéntes munkás lesz az, aki lepusztult környezetben tölti az időt.

Ahogy a zsidó anya nem akarja, hogy a gyereke éhezzen, úgy azt sem, hogy a jobbá tehető körülményeket ne tegyék jobbá, csak mert egy katonának, vagy önkéntesnek “nem illik kényeskedni”. Ahogy egy irattárat ki lehet vakarni a kupiból, úgy a Beit Oded is lehet sokkal jobb hely, ha a vezetője ezt fontosnak tartja. Nem pénz kérdése, hanem szervezésé.

Illő lenne, nemzetközi, önkéntes összefogással kívánatos hellyé alakítani a Beit Odedet! Van hely bőven felnőtt ágyaknak is, ésszerű szobarendet is ki lehet alakítani, van ott egy remek tető, ahová ki lehetne menni, a WiFi sem a világ vége luxus egy ilyen helyen… Szívesen megtervezem a teljes átalakítást, és meg is szervezem, ha felkérnek – ilyen önkéntes munkára bármikor hajlandó vagyok.

Mondjuk, a durcás, kopasz úr helyett is, egy jó ízlésű Yiddishe Mame sokat lendíthetne a helyzeten…

Szerintem, egyáltalán nem mindegy, hogy az önkéntesek, akik megfordulnak ebben a házban, milyen véleménnyel távoznak, és nem szeretném, ha csak cionizmustól elpárásodott tekintettel látnák ezt a helyet elfogadhatónak.

De ennél is fontosabb, hogy a fiatal katonák milyen környezetben töltik el napjaikat, milyen mintát látnak, mit tartanak majd elfogadhatónak vagy nem a későbbi életükben. Nem kéne a lécet ennyire alacsonyra rakni…

Mindenesetre, megkértem egy valakit a januári csoportból, hogy nézze meg a Beit Oded bejárati ajtaját – van-e már kilincs? Legyünk optimisták, hogy azt fogja ide írni megjegyzésbe, hogy igen!

– A program izraeli vezetőinek érdemes lenne átgondolni, hogy milyen Izrael-képet akarnak átadni az óvodából már mindenképp kinőtt felnőtt idegeneknek. Legyenek azok zsidók, vagy eszkimószik, többet érdemelnek annál, mintsem, hogy az ország térképét vakon tapogassák, vagy az izraeli innováció csúcsaként megízleljék a Bambát. Lehet, hogy ez valamikor elégséges színvonal volt, lehet, hogy vannak olyan katonalányok akik ezt olyan bűbájosan adják elő, hogy a hallgatóságnak nem tűnik fel az információ tartalom-szegénysége, de az országhoz az lenne méltó, ha a délutáni programok valóban bemutatnák az országot.

Ha ehhez önkéntes munkások hada kell, hogy megváltozzon, ne legyenek restek meghirdetni a programot! Meggyőződésem, hogy filmesek és pedagógusok, történészek és művészek tucatjai ajánlanák fel tehetségüket és idejüket arra, hogy az általuk oly annyira szeretett országot hitelesen mutassák be.  Ha munka után a csoport saját anyanyelvén feliratozott videókat nézegethetne,  akkor lenne igazán értelme a katonalányokkal való aktív kapcsolatnak, mert akkor lennének kérdések!

A katonalányokat meg kell tanítani kérdezni, ahelyett, hogy információ-morzsákat szórjanak értelmes felnőttek elé. Miután a munka után megnéztek néhány dokumentumfilmet, nem azt kell kérdezni, hogy mit láttak, mert az a dedó, hanem kialakítani a személyes kontaktust. Ehhez, valóban az a legjobb módszer, amit a csoportunk pedagógus tagjai említettek: a lányok elmondhatnák, hogy kik ők, honnan jöttek, mit csináltak a seregben eddig, mik a terveik a jövőre nézve, és akkor már könnyebb megkérdezni az öreg katonát az önkéntesek soraiban, hogy ő mit csinált a magyar seregben, vagy a többieket, hogy miért szeretnek Izraelbe járni?

– A programban résztvevő magyaroknak úgy érdemes felkészülni, mintha a hegyekbe mennének túrázni – a hálózsáktól a vízforralóig, a gyógyszerektől a minden napra való tiszta fehérneműkig és ortopéd kellékekig a bakancsba – akkor a meleg víznek is örülni fognak. Mert tényleg, bizonyos körülmények között az ember már a meleg víznek is nagyon tud örülni.

A programban résztvevők budapesti találkozóján, a regisztráció után, ismerjék meg egymást: mindenki két percben elmondja, hogy ki ő, miért megy, hányadszor, milyen nyelven beszél, milyen ismerettel tudja gazdagítani a csoportot a három hét során. Ezek után válasszák meg a csoport képviselőjét. (Nem muszáj a rangidős férfinak lenni, mint ahogy a konyhai munkát sem csak női kezekre találták ki…) A három hét során viseljék el a csoportvezetőt, akár jó, akár nem, úgy, mint általában a választott vezetőket, viseljék el a mandátuma végéig, ne áskálódjanak, követelőzzenek, vitatkozzanak vele. Minél kisebb a széthúzás, annál eredményesebb lehet a csapatmunka, és könyörgöm, ne panaszkodjanak a magyarok már a sütire és a tv-re, mert az olyan snassz! Mosolyogjanak a melegvízre, és zehuze!

A budapesti programszervezők jó előre hirdessék meg ne csak az önkéntes munkát, hanem az odajutás repülőútját is, a három hétre szóló biztosítással együtt! Ez is csak szervezés kérdése! Az egyik légitársasággal előre állapodjon meg, a csoport létszámának megfelelő helyről, és a regisztráció órájára hívja oda a legkedvezőbb feltételeket adó biztosító-ügynököt – fél óra alatt 20 biztosítás, egy helyen, minden félnek előnyös üzlet. A programra regisztrált tag így pontosan fogja tudni, hogy mennyibe kerül neki ez az út, kivel utazik, mi a dolga, melyek a korlátozó tényezők.

Szükségtelen handabandázni a “jó buliról” – azt, tényleg csak utólag lehet elmondani, hogy jó, vagy rossz buli volt, ellenben, ha jól van előkészítve, megszervezve, akkor igen nagy esélye van annak, hogy mindenki annál jobbat kap, mint amit remélt, és feltétlenül jobb emlékkel távozik, mint a 2013. november 7-i csoport. Így legyen!

Én pedig folytatom azt a sorozatot, amelyet a Startra kész országról kezdtem, mielőtt önkéntesként dolgoztam Crifinben, mert abból kiderül, hogy Izrael nagyságát nem a  Beit Oded kulcslyukán keresztül lehet felfedezni…


A sorozat kezdete: ITT

Comments Closed