Lábjegyzet
Izraeli filmhét 2016
Az idei, izraeli filmhét nem kapott túl nagy publicitást a magyar médiában, a Puskin moziban csak lézengtek a nézők. Pedig nagyon jó filmek vannak műsoron, és miután mindegyiket csak egy alkalommal vetítik, már az első nap gondban voltam, hogy melyiket válasszam: A Libanoni keringőt, vagy a Lábjegyzetet.
Mindkettőt láttam már, mindkettő nagyon jó film, csupán azért választottam mégis az utóbbit megmutatni a barátaimnak is, mert az egy általánosabb-emberi konfliktust visz vászonra, mint az első, ami a libanoni háború utóhatásait boncolgatja rendkívül eredeti módon.
Joszef Szider (יוסף סידר) New Yorkban született 1968-ban, hat éves volt, amikor a szülei alijáztak (Izraelbe „mentek fel” – települtek). Hat testvére közül ő a legidősebb, édesanyja pszichodráma-tanár, édesapja Izrael-díjas, molekuláris biológia-professzor… – mozi után egyik barátommal utána-olvastunk a neten a rendező-forgatókönyvíró életrajzának, mert a filmben minden annyira a helyén volt, annyira kiérlelt, természetes figurák, szarkasztikusan előadott, pontosan felépített történet, hogy meg akartuk tudni, ki az a fickó, aki ezt így összehozta.
Joszi Szider önmagában is egy érdekes figura, a Lábjegyzet a negyedik filmje, de már az elsővel komoly elismerést szerzett.
A Heszder (הסדר) főhőse egy vallásos katona, akinek az elkötelezettségei kerülnek ellentmondásba azzzal az igyekezettel, hogy szellemi vezetője, a rabbija elvárásainak meg tudjon felelni.
Szider nagyon jól ismerte ezt a világot, hiszen ő is olyan vallásos iskolába járt, ahol a Talmud mellett világi ismereteket is szereznek a tanulók, akik katonai szolgálatot teljesítenek, az izraeli társadalom növekvő arányú részét képezik, ugyanakkor sokuk ideológiáját erősen befolyásolja a „nagy Izrael” álom, akik a hatnapos háború során elfoglalt területeken élnek.
Szider mégsem elégedett meg azzal a tudással, amivel már rendelkezett kezdetben, a forgatókönyv írása idején, két évre kiköltözött az egyik ilyen településre.
A közvetlen élmény, az alapos munka, és a nyilvánvaló tehetség együtteseként olyan játékfilmet sikerült már elsőre alkotnia, amit az Izraeli Filmakadémia 6 Ofir Díjjal tünetetett ki 2000-ben.
A második filmje is a telepesek világát mutatja be, a harmadik pedig egy irodalmi alkotás alapján az első libanoni háború utolsó hónapjait.
Csak a negyedik fillmel, a Lábjegyzettel tér vissza Jeruzsálem értelmiségi világába, ahol felnőtt.
Mind a négy filmjére jellemző a téma, az ábrázolt világ rendkívül mély ismerete, az aprólékos kidolgozottság mind a dráma alakítása, mint a szereplők személyiségének ábrázolása terén.
A Lábjegyzet azért is kiemelkedően jó, mert bármennyire a Talmud-tudósok szűk világába vezet minket, olyan emberi konfliktusokat érint, ami más országok, más szakterületek értelmiségének is ismerős lehet, sőt, ezen túl az általános emberi kapcsolatok, a családok életének apró rezdülései is hitelesek, éppen ezért elgondolkodtatók. A Lábjegyzet olyan film, amit élvezettel néz az ember a moziban, olykor nevet, néha felszisszen, aztán mág napokig gondolkodhat rajta. Egyik barátnőm ezt írta a film után: ” Azon kívül, hogy kiválóan rendezett, fotografált, feszes történetet láttunk kiváló színészekkel, most – a korábbiaktól eltérően nem etnikai sorskérdésről volt szó – egy általános érvényű emberi drámát élhettünk át, a film végén nyitva hagyott kérdésig. A rendező alternatívát kínál a nézőnek, s bármelyik megoldás lehetséges: botrány vagy az Izrael díj szégyenkező elfogadása a főszereplők számára kínnal jár. A szituáció játszódhatott volna Európában, a tudományos élet terepén a viszonyok, konfliktusok hasonlók, abszolút érthető a magyar néző számára és mégis egyedi, a zsidó erkölcsiség értékei és a megélés dilemmái teszik azzá.”
Joszi Szider és Slomo Baraba a forgatáson
Joszi Szider, miután elvégezte a jesiva-gimnáziumot Jeruzsálemben, egy elit harci alakulatnál szolgált, az éves utószolgálatot pedig felcserként teljesítette. Az első libanoni háború idején volt katona, tehát a harmadik filmje, a Bufor élményvilágát nemcsak az irodalmi műből (Ha van Édenkert) ismerte. Leszerelése után az egyik TV-társaságnál dolgozott, mint világosító, és közben a Héber Egyetemre járt filozófiát és drámatörténetet tanulni. Azt is elérte, hogy a munkahelye támogassa az első rövidfilmje gyártását, majd New Yorkba ment az egyetemre filmkészítést tanulni, vizsgafilmje a Zsoltárok könyve címet viselte.
Visszatérése után kezdett bele az első játékfilm forgatókönyvének a megírásához. 2000-ben jött ki a Heszder, 2004-ben a Madurát Hasevet, 2007-ben a Bufor, és 2011-ben a Lábjegyzet. A négy filmmel besöpört egy csomó díjat mind Izraelben, mind nemzetközi szinten. A Lábjegyzetet 2011-ben az izraeliek az amerikai Oszkárra is jelölték. Nem nyert, de a következő évben Joszi Szidert az AMPAS tagjai sorába emelte. Valószínűleg ez tette lehetővé, hogy megrendezhesse az első amerikai-izraeli játékfilmjét, amit 2015-ben forgattak Richard Gere főszereplésével. 2016 őszén be is mutatták a filmet a Torontói fesztiválon, de nem volt különösebb visszhangja. Talán, mert túl sok benne a fikció, a személyes tapasztalat helyett, ami Szider erőssége volt izraeli filmjeiben.
