Mamzerológus professzor
Professzor Michael Harsagor mamzeri mosollyal jelentette ki saját magáról, hogy ő a francia királyok törvénytelen gyerekeinek legfőbb történész kutatója, vagyis mamzerológus. A héberben a mamzer szó nem csupán a házasságon kívül született gyerekek megjelölése, hanem egy viselkedést is jellemez – az igazán tehetséges emberek könnyedségét, humorát, játékos kedvét, huncutságát. Ebben az értelemben a professzor abszolút mamzer volt, élete végéig. Csütörtökön halt meg, 87 éves korában. Áldott legyen az emléke.
Egyébként, egy tehetős litván-zsidó textilkereskedő apa, és egy moldáviai-zsidó, brilliáns eszű anya gyermekeként jött a világra 1924-ben Romániában, ahová szülei a bolsevikok elöl menekültek. Apja a német és az angol, anyja a francia kultúrán nevelkedett, ezért annak érdekében, hogy a fiuknak a legjobbat adhassák Franciaországba költöztek, ahonnan a gazdasági válság után, 1933-ban voltak kénytelenek visszatérni Bukarestbe.
Szülei asszimilált zsidók, így csupán a társaság iránti érdeklődés vitte a cionista ifjúsági mozgalomba. Megváltozott a helyzet, amikor a második világháború kitörése után, apja üzleteit bezárták. 1942-ben letartóztatták a mozgalom tagjait és húsz év fegyházra ítélték. Bizonyos értelemben ez mentette meg őt a Holokauszttól, miközben családját kírtották. A börtönben megtanult héberül, miután a románon, oroszon kívül franciául, németül és angolul már tudott. Szabadulásuk után a romániai cionista fiatalok az alijájukat (Erec Izraelbe való kivándorlásukat) szervezték, Harsagor, akkor még Goldberg, nevet is adott a kibucnak, amit megalapítani terveztek. Puskin versét fordította le héberre, amikor megtalálta a megfelelő szót: szikrák -זיקים . Negyvennyolcban el is indultak Romániából, de hajóikat, 15000 bevándorlóval, a britek megállították és őket a ciprusi koncentrációs táborba vitték. Csak a zsidó állam megalakulása után jutottak Izraelbe.
A tel-avivi egyetemen felfigyeltek különleges képességeire, és ösztöndíjjal a Sorbonne-ra küldték, ahol doctorat d’État kapott. Disszertációját a francia királyi tanács 1485 és 1518 közötti működéséről írta. Valójában, nagyon aktuális támáról, a hatalom és az oligarchia kapcsolatáról szól a négykötetes mű.
Időközben, Párizsban kitört az egyetemisták lázadása, amely során a diákok, a Pantheonból ki akarták cipelni Richelieu bíboros koporsóját, hogy a Szajnába dobják. Harsagor ekkor összetűzésbe került Daniel Cohen-Bendit-al, aki szerinte utálta az izraelieket, mert ő maga mindennél jobban szeretett volna francia vagy német, de semmiképp nem zsidó lenni. A bíboros teteme, végülis háborítatlan maradt.
Visszatérve Tel-Avivba, csakhamar az egyetem legnépszerűbb előadójává vált. Tudásához, felkészültségéhez nem fért kétség, de ezen felül az órái rendkivül szórakoztatóak voltak. Azt vallotta, hogy a történelem történetek nélkül olyan, mint a száraz, fűszertelen étel. Ő pedig szerette az élet élvezeteit, és hiába szólták meg a kollégái, hogy „viccet csinál” a tudományból, a stílusa nem változott, és a diákjai imádták ezért.
A média is felfigyelt arra, hogy van egy történész, aki nem csak érthetően, világosan, de még humorosan is képes az egyes történelmi mozzanatokat jellemezni, néhány percben. 1983-ban a galei cahal, a katonai rádió, ami mind a mai napig verhetetlenül a legjobb hír-, és műsorszolgáltató Izraelben – hogy miért, arról, majd egy másik cikkben részletesen is írok – megállapodott a professzorral, hogy hetenként egy órát beszélget a kiváló szinész-műsorvezető, Alex Anskyval. Ansky ismerte a professzort, mert a reggeli hírműsorában többször szerepelt, ám nem gondolta, hogy az ő közös történetük a történelmi órával, több, mint húsz évet él meg. 2005-ig, amikor Ansky nyugdíjba ment, 420 műsort készítettek közösen. Fantasztikusan jó páros voltak – Alex, az érdeklődő, hozzá nem értő, kérdező szerepében legalább annyira hozzájárult a sikerhez, mint a professzor, a történetekkel fűszerezett, de alapvető összefüggéseket is ragyogóan megvilágító válaszaival.
Az adás pénteken este a 19:00 órai hírek után kezdődött, amikor egy „normális” izraeli család már az ünnepi asztalhoz ül. Ennek ellenére, a műsornak megszállott hallgatói lettek, akik egyész péntekjüket úgy szervezték, hogy ezt a műsort mindenképpen, nyugodt körülnények között hallgathassák meg. Magam is ehhez a szektához tartoztam, több, mint két évizeden át. Mindig szerettem a történelmet, de a műsor egy teljesen új világot nyitott meg előttem, azzal, hogy az adott történelmi kort a benne élő emberekkel együtt rajzolta meg, mindennél élesebb és maradandó képként. Zene, irodalom, politika, emberi érzelmek és vágyak természetes környezetükben úgy jelentek meg , hogy azt érezte a hallgató, mintha maga is abban a korban létezne. A történelmi alakok közvetlen ismerőseim lettek, akik emberi mivoltukban cselekedtek akkor is, ha éppen háborúról, vagy békéről döntöttek. A történelemkönyvek papírmasé figurái életre keltek. Minden adás hihetetlen élmény volt, rengeteg finom utalással korunk problémáira is. Nekem a nyelv is külön élmény volt kezdetben – az utca és az újságokénál emelkedettebb, mégis érthető. Szavakat, kifejezéseket tanultam meg ezen keresztül.
Ansky nyugdíjbavonulásakor a hallgatók kétségbeesetten telefonáltak a rádióba, hogy ne hagyják abba a műsort, így a professzor új partnereket kapott, akik okosak és fiatalok voltak, de Ansky komplexitásához nem tudtak felérni. Ő maga viszont továbbra is lebilincselő volt. Az utóbbi években interneten hallgattam a műsort, és bármennyire is szerettem, sokszor kellett tapasztaljam, hogy ismételnek, a műsor felvételről szól, mert Harsagor beteg. Mint utóbb kiderült számomra, pár éve a rádió ment a lakására, hogy felvegyék a műsort, mert már tolószékkel közlekedett. Csütörtökön reggel halt meg, ezen a hétvégén a Galei Cahal számos műsorban emlékezett meg róla. Hagyatéka hatalmas. Nem tudom, hogy most mi lesz péntek esténként a rádióban, de nagyon remélem, hogy a műsort nem szüntetik meg, hanem a következő nemzedékek is megismerhetik azt a történelmet, amit a professzor „tanítványai” sosem felejtenek el.
