Mentés másként_2012(3)
A tenger a legjobb dolog az életemben az utóbbi fél évben. Ezt nem panaszképen írom. Az a két óra, minden hétköznap reggel, amit a tenger közelében töltök, maga a szabadság! A megküzdött, kiharcolt szabadság – nem az, ami az ember ölébe pottyan, véletlenül.
Számvetés és tervezés – tiszta, jó gondolatok születnek a reggeli napfényben, a hullámokkal szemben. A friss, nyugati szél elsöpri az éjszaka depressziós álmait arról a világról, amiből kiléptem, de elszakadni mégsem tudok. Sokszor jut eszembe Kornis Mihály, aki nélkül, talán még mindig Budapesten keresném magam, mint a jobb sorsra érdemes barátaim.
Kertész Imre naplóját, a Mentés másként címűt olvastam a napokban – ettől lesz az ember igazán depressziós!
„2001. április 1. Egy kisebbség tagja vagyok, amelyet mindig is üldöztek és gyaláztak, majd 1944-ben halálra ítéltek, és ezt az ítéletet mindmáig nem vonták vissza… figyelembe véve tíz év fejleményeit, amióta Magyarország szabad és úgymond demokratikus állam, s amely tíz év során nemcsak hogy még inkább bezártak a „zsidóság” ketrecébe, de még az is nyilvánvaló lett, hogy tapasztalataimra, írói termékeimre a „nemzet” nem tart igényt…”
” 2001. szeptember 11. A nyugat-európai országokban a társadalmi megegyezés úgy szól, hogy a hatóságok felügyelet alatt állnak és nem zaklathatják önkényesen az embereket… Mindez történelmi folyamatok, társadalmi aktivitás eredménye. Közép- és Kelet-Európában azonban a lakosság feje fölött kiáltották ki a demokráciát, s az utóbbi tíz esztendő politikai folyamatai azt bizonyítják, hogy az bármikor visszavonható.”
„2002. április 5. Világszerte Izrael-ellenes tüntetések… Az, hogy fiatal emberek nagy kéjjel felrobbantják magukat (mellesleg, állítólag 25 ezer dollárt fizetnek a családnak), arra vall, hogy egészen másról van szó, mint hogy alakuljon-e palesztin állam. Ezek az öngyilkosok a létezés veszteseinek nyilvánítják magukat.”
Érdekes, hogy Professzor Michael Harsagor is hasonlóképpen fogalmazott a terrorral kapcsolatban – az iszlámista terror az önként vállalt lemaradás bosszúja. Pedig a professzor baloldali nézeteket vallott, csak sosem tartozott az öngyűlülő zsidók közé. Kertész Imre naplójában később kitér az európai, baloldali, sokszor zsidó értelmiség részéről tapasztalható antiszemitizmusra. De menjünk sorban, mert a naplóbejegyzések tartalmán túl a megírás dátuma is sokatmondó. Április 9-11 között Jeruzsálemben volt, és ekkor írta a Jeruzsálem, Jeruzsálem… című cikkét, amit sajnos, ma már nem lehet szabadon olvasni, mert az Élet és Irodalom online változatát is pénzért árulja 2012 januárjától. A gesztus méltatlan Kertész Imre művével kapcsolatban. Ezt a cikket rengetegen bírálták, főként a baloldalról, mert leleplezte álságosságukat.
„2002. május 1. Külvilági fenyegetettség: az antiszemitizmust komolyan kell venni. Valójában most látom teljes pompájában a bűnbak villámgyors kifejlődését. A New York elleni terrortámadásnak mindjárt Izrael volt az oka. Izraelnek a zsidók az okai. A zsidók Auschwitzot rendeznek be az arabok számára. Európában elkezdődtek a palesztinbarát tüntetések. Tartalmuk: Izrael tűnjön el a föld színéről.”
„2002. május 18. Magyarországon mindig háború van… sistereg az utcán a gyűlölet, minden ideiglenes, kétes, instabil, az ember állandóan készen áll, hogy valami módon kihúzzák a lába alól a talajt, a megélhetési viszonyok tűrhetetlenek, a mentalitás, az önsajnálat, a „megváltásra” való várakozás, a tehetetlenség, a hazugság és az újra hazugság tűrhetetlen légkört teremt”
„2002. augusztus 10. Mindig szeretném megkérdezni ezeket az ájtatos, ostoba, önfeladó zsidókat, akikből hányásszerűen dőlnek az Izraelt gyalázó mondatok: „Miért fáj ez neked, te marha? Itt élsz Svájcban, vagy Franciaországban vagy Dániában, vagy akárhol, miért nem az ETA gyilkosságai fájnak neked, vagy az ír szeparatisták gaztettei, vagy az európai újnácizmus rémületes uralomra jutása? Nem győzöd álcázni magad, te barom, elfelejtetted már, hogy Svájc követelésére J betűt nyomtattak az útleveledbe, hogy a franciák táborba csuktak és kiszolgáltattak a náci gyilkosoknak, hogy egész Európa szeretettel nézte a zsidó deportáltak utolsó vonaglásait az auschwitzi gázkamrákban?” Végül még arra a következtetésre jutok, hogy az európai zsidó csakugyan az a kártékony figura, aki a legjobban gyűlöli, ha zsidó kézben önvédelmi fegyvert lát, és aki valóban a saját kiiirtásában látja mocskos és zavaros tudattal élt élete egyetlen megoldását. Addig fog munkálkodni ezen, amíg el nem éri célját, és a folyamaton magán, amíg az új Auschwitzba hurcolják, amíg megverik, kifosztják, megásatják vele a sírját, stb.: mindezen tehát ismét csodálkozni fog, mint régen.”
„2002. augusztus 23. …nincs helyem az irodalomban, amelynek a nyelvén írok. Nem is értem az országot, amelynek polgára vagyok… Nem, a független gondolkodást és annak könyörtelen következményeit vállaló életvitelt itt sosem bocsájtják meg nekem.”
Ez a napló fájó dokumentum. Nem csak Kertész Imre fájdalmát közvetíti, hanem sokunkét. Ugyanakkor végtelen haragot gerjeszt másokban, akik nem akarják megérteni ezt a fájdalmat.
2001 elején Kertésznek meg kellett tanulnia számítógépen dolgozni, mert a Pekinson-kóros kezével másként nem tudott már írni. A rászakadó öregség, alkotói válság, felesége betegsége tetézi mindazt a keserűség-halmazt, ami gyerekkorától kíséri, és amelynek alapismérve nem csupán a Holokauszt, hanem minden, ami odáig és azon túl vezetett. A 2003 októberéig tartó időszak közepén kapja meg a Nobel-díjat, ami a lényegen nem változtat, csak még jobban kiélezi a helyzetet. Világhírű, elismert zsidó írónak lenni Magyarországon már bűn – nem csupán mellőzöttség, hanem gyűlölet veszi körül.
Az öngyilkosság gondolata lebeg a sorok felett, de felesége meggyógyul, a regény is elkészül, a Nobel-díj pedig megerősíti abban a törekvésében, hogy el innen, el Magyarországról. A célszerű technika, amely a laptop formájában lehetővé teszi számára, hogy írjon, ráébreszti – a nyelvet is magával viheti, ami eddig úgy tűnt, hogy bezárja abba az országba, amely már régen kivetette magából. A szabadulás lehetőségének felismerése és az alkotó munka menti meg attól, hogy Jean Améry sorsát kövesse.
A hétvégémet ez a könyv határozta meg. Hangulatváltozásaim követték Kertész Imréét, de a katarzist már a tenger adta, kora reggel. Két napi esőzés után, ma kisütött a nap. Jó, hogy itt vagyok. És most már, úgy érzem, hogy képes leszek folytatni a parasat hasavuát, amit önbizalomhiányosan abbahagytam, amikor Kapitány Sára nagyszerű képeihez mértem a magam teljesítményét. Fel kell nőjjek a feladathoz. Az éppen soronkövetkezőhöz.
