Mi vagyunk a nép_2011(4)
Az első, töredék hetem kőkemény munkával telt. Első nap – helyismeret, miközben a rámzúduló feladatoknak is eleget kell tenni. 11 órát nyomtam le, megállás nélkül, enni, ha lett volna időm rá, sem tudtam volna. Csak tejet ittam. Viszont minden jól ment, a főnököm el volt ragadtatva. A második és a harmadik nap is eszelősen hosszú, tennivalóval terhes – mindig is tudtam keményen dolgozni, tehát ezzel semmi baj nem volt. Csütörtök délben leült mellém a főnök:
– Figyelj, amit három nap alatt csináltál, azt az elődöd egy hónap alatt sem, de jövő héten, meg azután is szükségünk lesz Rád… úgyhogy, hogy most kapcsolj ki, pihenj, menj sétálni, csinálj amit akarsz, vasárnap reggelig ne is gondolj a munkára!
Igy lett hosszú hétvégém, amit arra használtam ki, hogy kicsit alaposabban kikutassam, mi a helyzet a Rothschild fasori tüntetők sátortáborával. Igaz, az előző három nap is arra jártam este, de most, a személyes benyomásokon túl is szerezhettem információt a neten.
A szerint, ami a médiába eljutott, a történetet egy tel-avivi lány indította azzal, hogy bejelentette a facebookon, hogy nem tudja tovább fizetni a lakbérét, ezért másnap a Rothschild-fasorban sátrat bont. A fasor, ha nem is Tel-Aviv főtere, de valóban központi helye, a városban élő fiatal értelmiségiek kedvelt lakóhelye.
Dafni Leifről, aki az egész tiltakozási akciót elindította, érdemes tudni, hogy 2008-ban fejezte be tanulmányait a Tel-Avivi Egyetem film-tv szakán, szülei Kfar Smarijahuban laknak – nem az ország szegény szegletében. Vállaltan baloldali, mint ahogy a mozgalom másik vezető nőalakja, Sztáv Sapir is, aki filozófiát tanul az egyetemen. Ezért az első héten nagyon sok támadás érte őket, miszerint szándékaik nem őszinték, a fiatalok tüntetése mögött a meglehetősen rossz állapotú Munkapárt áll, amelynek még egyértelműen elfogadott vezetője sincs azóta, hogy Ehud Barak néhány képviselőtársával kiszakadt belőle. Az elmúlt három hétben rendre felbukkant a kérdés, hogy ki fizeti a számlákat – a sátraktól, a hangosításon át, a mobil WC-kig és a trikókig. Az egyik tv-társaság (10-es tv) riporterei kiderítették, hogy a háttérben egy elkötelezett, baloldali, amerikai zsidó milliomos áll, akinek meggyőződése, hogy Binjamin Natanjahut el kell mozdítani a miniszterelnöki székből. A dolog mégsem ilyen egyszerű.
Izraelben a középosztály, amelynek nevében a tiltakozási hullám elindult, éppen úgy, mint a társadalom egésze, meglehetősen tagolt. Ha az általánosan elfogadott rendszer szerint, az átlagjövedelmek 75-125% közötti keresőket soroljuk ide, akkor a középosztály szűk, csupán 25%, míg a felsőosztály 39%, az alsó jövedelmi osztályok 36%-ot képviselnek. Ha viszont a számítás alapja, hogy a középosztálynak van egy viszonylag magasabb jövedelmű része, az átlagkeresetek 200%-ig, akkor kiderül, hogy az izraeli társadalom mintegy 46%-a tartozik a középosztályhoz. Az átlagjövedelem, kb. 2500 dollár, tehát azok, akik havi 5000 dollárt keresnek nettóban, még mindig a középosztályhoz tartoznak, gyakorlatilag.
A probléma az, hogy ez a középosztály viseli az ország terheinek javát – ők azok, akik dolgoznak, a jövedelmükhöz képest magas adót fizetnek, és ők mennek miluimba (rendszeres katonai szolgálat, évente akár 30 nap is lehet, aktiv kereső korában végigkíséri az embert). Izraelben ugyan elég magas a szegények aránya (19%), de tudni kell, hogy ennek a társadalmi rétegnek egy jelentős hányada önként vállalta a szegénységet azzal, hogy a férfi jesivában tanul, miközben ezeknél az ortodox vallásosoknál születik a legtöbb gyerek. Hasonló jelenség figyelhető meg az országban élő nomád beduinoknál is. Valójában tehát, az adófizetők vállán nyugszik egy tekintélyes népesség eltartása.
Az utóbbi években, éppen Natanjahunak köszönhetően (a Saron kormányban gazdasági miniszterként kezdte és mostani miniszterelnöksége alatt folytatta), csökkentek a magas jövedelműek adóterhei, abból a feltételezésből kiindulva, hogy ez befektetéseket szorgalmaz, azok pedig újabb munkaalkalmakat, prosperáló gazdaságot. Lényegében ez működött is az elmúlt években, növekvő népesség és komoly biztonsági problémák ellenére, az izraeli gazdasági növekedés évi 5% fölött. Ugyanakkor aránytalanságok jelentkeztek, amire a Knesszet (az izraeli parlament) megbízásából született tényfeltáró tanulmány már 2010 márciusában felhívta a figyelmet.
A középosztály növekvő jövedelmét feléli a gyorsan növekvő kiadások miatt, kevésbé „jut előre”, mint 5 évvel korábban. Csökkent a saját tulajdonú lakás-szerzés (4%-al), már csak 76%-uknak van saját (rendszerint hosszúlejáratú hitellelt terhelt) lakása, 10%-uk bérel, a fennmaradó százalék továbbra is a szüleivel él, ami cseppet sem megszokott az izraeli társadalomban. Rendszerint már egyetemistaként külön költöznek a szülőktől, legfeljebb többen bérelnek egy lakást. Az adatokból kiderül, hogy a középosztály jövedelmének ötödét a lakásköltségek foglalják le, akár lakbér, akár hiteltörlesztés címén, viszont a lakásaik értéke nőtt, ami nem meglepő, hiszen szinte minden lakás értéke nőtt, de azért az is kiderül, hogy a középosztály lakásválasztása alapján az ő lakásaik értéke jóval nagyobb, vagyis jobb környéken, drágább lakásokat vásárolnak.
A tanulmányt, amit Ilanit Bar közgazdász készített kormányzati megbízásra, és azt, amit egy baloldali közgazdászcsoport a Dror Izrael, Lakmuszpapír címmel állított össze a podo-pro.hu-n fogom részletesen összehasonlítani, mert Magyarország szempontjából is érdekes jelenségeket tár fel, sokat lehet belőle tanulni.
Közben megint eltelt egy hét, sok munkával, de nagyon jó érzéssel, mert hasznosnak érezhettem magam, amit Magyarországon már jó ideje nem élhettem meg. Péntek reggel nekivágok a tengerparti sétánynak, ami Bat Jamtól már Herzliáig terjed. Ennek nagyjából a közepéhez lakom közel, így a mai napot a déli rész feltárására szántam, holnap pedig az északi szakaszt járom be. Egyes részeket már ismerek, de most elhatároztam, hogy alapos, fotókkal tűzdelt elemzést készítek, mert ez is, sok tekintetben jó példa lehetne Magyarországon – mind a Balaton körüli teljes partszakasz szempontjából, mind pedig a Budapest agglomeráció dunapartjai tekintetében.
