Női hang

Korunk feminizmusa az egyenlőség helyett éppen a másságot hangsúlyozza.

Nincs ebben semmi ellentmondás, hiszen kezdetben a nemi alapon történő különböző megítélés igazságtalansága ellen kellett felvenni a harcot, az egyenlő jogokért való küzdelemben, de ahogy a jogi helyzet javult, a súlypont eltolódott: már nem akarunk férfias viselkedésű nőkké válni csak azért, hogy elfogadjanak mindet, hanem szeretnénk olyanok lenni, amilyenek valójában vagyunk – így sem érünk kevesebbet mint a férfiak, sőt, éppen így hozhatjuk ki magunkból az igazi értékeket.

Ennek a gondolkodásnak az alapja, hogy nem azért kell, például a politikában több nő, hogy jobb legyen a nőknek, hanem azért, mert így jobb lesz az egész társadalomnak! Virginia Woolf 1938–ban még úgy gondolta, hogy a nők lehetnek a háború ellenes mozgalmak katalizátorai – azóta tudjuk, hogy ez egy kicsit bonyolultabb kérdés.

A női irodalom még mostanság is valami gyenge produktum szinonímája, főleg sznob irodalmár férfiak nyelvén, miközben évről-évre gyarapszik az igényes irodalmi művek sora, amelyeket nők alkottak.

A családregény klasszikusai is, „természetesen”, férfiak voltak – a női sorsokat is az ő szemükön keresztül láthattuk, mígnem szépen csendben, mint az élet más területein, a családregény-irodalomban is meg nem jelent a női hang. Pataki Éva : AMI ELVESZETT családregénye ezen a hangon szólal meg.

A  könyvről, legutóbb,  a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban volt egy izgalmas beszélgetés a szerzővel. Dr Pécsi-Pollner Katalin, a kultúrális és alternatív pedagógiai programok vezetője,  Louise Vasvári gender kutatóval együtt „tálalta” a művet. Mezőkövesdi zsidó család évszázadnyi története, amelyben  a szerző dédanyja, megszépítő sminkelés nélkül alakítja a sors rászabta főszerepet. Nem elszenvedője, hanem aktiv részese, sok esetben hatékony formálója a történetnek, hat gyermekével, az üzlettel, a magyar történelem hullámzásában.

A családregény női szála bontakozik ki előttünk, dédanyáról nagyanyára, anyára szállva, idősíkokat törve-zúzva. A mából a régmúltba és oda-vissza, ami cseppet sem árt a regénynek, hiszen nem egy krimiről van szó, csupán kriminális korról. Az itt-ott elejtett megjegyzések kezdetben, részletes magyarázatot kapnak a későbbiekben, mégis, ez az „előre tudom a végét” helyzet nem rontja az élvezetet, sőt – a könyv szinte letehetetlen.

A női hang az érzelmeinkre hat a legmélyebben, anélkül, hogy egy pillanatra is érzelgőssé válna. Ettől lesz mindannyiunk története, akkor is, ha valaki nem nő és nem is zsidó. Ha itt éltek a felmenői, akkor azért, ha maga is jövevény, akkor azért. Mert a magyar zsidó sors éppen ilyen: kivül-belül helyzet. A magyar zsidó éppen abba a klubba akar elszántan tartozni, amely rendszerint megvetéssel, máskor közönnyel, de leginkább nem akarja befogadni.