Összes szék között_1.rész

Ausztria, Magyarország

Karl Pfeifert jó harminc éve ismerem, de élete története még mindig rengeteg kérdést vet fel bennem.

Azok után is, hogy végignéztem a róla szóló, több, mint egy órás dokumentumfilmet.

Sokan szeretnének olyan aktivitással élni 83 éves korukban, mint ő, könnyedén váltogatni a nyelveket a némettől a héberig, a magyaron, az angolon és olaszon át, magukénak tudni azt a baráti kört, azt az élettapasztalatot, ami neki van, de alig hiszem, hogy  szívesen végig mennének azon az úton, amely során idáig eljutott.

Karl Pfeifernek, enyhén szólva, nem volt könnyű élete. A sors és ő maga „összedolgoztak” ebben.

Nem mondhatni, hogy jó helyen, jó időben született, mert 1928-ban, magyar zsidók gyerekeként Ausztriában világra jönni nem volt főnyeremény, még akkor sem, ha élete első évtizede a polgári jólét boldog tudatlanságában telt.

Bátyja, Ervin 1934-ben már felnőttként, elhagyta Ausztriát, és Olaszországon keresztül Palesztinába ment.

1937-ben levélben arra kérte az apját, hogy adjon el mindent és jöjjenek utána. De a papa azt válaszolta, hogy akkor túl sokat veszítene.

Az Anschluss után, 1938 nyarán mégis el kellett hagyják a Badent, ahol Hitlerjugend kamaszok életveszélyesen megfenyegették a tíz éves gyereket.

Magyarországra menekültek.

Előbb a debreceni zsidó internátusba adták, ahol az év végén le kellett vizsgáznia az első négy év magyar anyagából, majd a pesti zsidó gimnáziumba került.

A pesti utcán is lezsidózták és a tizenkét éves gyerekben megerősödött a tudat, hogy ő se nem osztrák, se nem magyar, csak zsidó.

Apja, aki ekkor már özvegy emberként kellett megbírkózzon minden nehézséggel, nagyon haragudott emiatt, hiszen ő is, mint annyi más magyar zsidó, akkoriban, szentül hitte, hogy hálásnak kell lenniük azért, hogy Magyarországon élhetnek.

1942 őszén, Karl, akit ekkor Karcsinak neveztek, a levente-mozgalom elől Balatonboglárra, rokonokhoz menekült.

A Puskásra magyarosított nagybácsitól is megkérdezte, hogy miért nem viszi el innen a családját. Ő maga, mint a Hashomer Hacair cionista mozgalom tagja, tudta, hogy mi folyik Auschwitzban.

A mozgalom illegálisan működött, még a zsidó iskolákban is tiltották a tevékenységüket, határozott baloldalisága, cionizmusa és a nevelés terén sokszor liberális magatartása miatt. Karcsinak viszont éppen ez tetszett. Otthonra lelt.

A mozgalomnak sikerült még valamennyi engedélyt szereznie, 1943 januárjában, az utolsó pillanatban egy másik kisfiú helyett tették be egy Palesztínába kivándorló csoportba.

Az a fiú, aki maradt, Karl apjához, nagybátyja egész családjához hasonlóan, a Holokauszt áldozata lett.

A következő rész: Palesztína, Palmach, Izrael