Összes szék között_3.rész
Vándorlások
A rokonok elképedve hallgatták az izraeli állapotokról szóló tudósítást, de azt semmiképp nem voltak hajlandók elviselni, hogy unokaöccsük a szocializmus győzelméről oktassa ki őket, miközben az ő kenyerüket eszi. Továbbállt.
Európába visszatérve újra Karl Pfeifer lett a neve, még ha ebben a francia hatóságok eleinte kételkedtek is.
Visszavitték Ausztriába, ahol közölték vele, hogy a „visszatelepülő” státusszal járó kedvezmények csak a volt hitleri hadsereg katonáit illetik meg.
A hitközségen sem szerették az ő izlésük szerint túl baloldali szabadszájúságot. A kommunisták pedig a cionista kétkedőt látták benne.
Vagyis, az összes, lehetséges szék közül a pad alá esett. Hajléktalanszálló, alkalmi munka, lelki elszigeteltség.
Ekkor felajánlották neki, hogy visszavásárolhatja szülei bádeni házát, vagy némi „kártérítés” ellenében le kell mondjon minden későbbi igényéről.
Nem tudta, de talán nem is akarta visszaszerezni a házat, ahonnan a szülei menekülni kényszerültek 1938-ban. Elfogadta a „kártérítést”, és beíratkozott egy szállodaipari szakiskolába.
A pénz kitartott egy évig, de aztán munka után kellett nézzen, hogy befejezhesse tanulmányait.
Luganoban londínerként megtanult olaszul, majd miután sikeresen befejezte az iskolát, Bécsben kapott munkát a Hotel Astoriában.
Ide szállásolták el azt az új-zélandi bevándorlási hivatalnokot, akitől egy hirtelen ötlettől vezérelve vízumot kért és mindent maga mögött hagyva elutazott a déli féltekére.
Két évig bírta az önkéntes száműzetést. Visszatért Európába.
Újra Svájcban és Ausztriában, sőt, 1959-ben egy évig izraeli szállodában is dolgozott.
A hatvanas években folytatódik a vándorlás, nyughatatlan természete New Yorkba viszi, de onnan is visszatér Ausztriába.
A hetvenes évek elején Londonban tölt két évet, ahol úgy tűnik, minden a helyére kerül. A szállodaiparban egyre jobb beosztásokat kap, megbecsült, jó munkaerő. Mégsem találja meg önmagát.
Így utólag olyan ez a szakadatlan vándorlás, mintha tudattalan készülne valamire, aminek mibenlétéről még fogalma sincsen. A vendéglátóiparban nem tudja kiélni azt a vitatkozó, véleményét mindig határozottan kimondó énjét, ami jellemezte gyerekként, korán felnőtté váló kamaszként, és ami majd kiemeli, mint újságírót, később.
A következő rész: Az örök ellenzéki újságíró
