Permanens Purim TLV
Tel-Aviv legvidámabb napjai 2018
@i.Izrael.im.2018.02
A zsidó ünnepek az előző nap estéjén kezdődnek.
Kis csoportunk Purim előestéjén érkezett Tel-Avivba. Már ekkor láttunk furcsán öltözött embereket az autóbuszon – és ez a helyzet óráról-órára fokozódott…
Az Izraelben töltött napok mindvégig a Purim jegyében teltek, még szombaton is jelmezes figurákkal találkoztunk lépten-nyomon.
Az ünnep, amely főleg a gyerekeké volt évtizedeken át – iskolai szünet, de nem munkaszüneti nap – az olcsó, kínai jelmezeknek köszönhetően, többnapos, össznépi buliba csapott.
Péntek délelőtt, amikor a buszos túra utolsó szakaszaként északról a belvárosba tartottunk, ezernyi kamasz igyekezett eljutni a nagy felvonulás terére a Kikár Hamedinára – így utitársaim testközelből ismerhették meg a izraeli ifjúság szabados jókedvét…
A Ben Gurion reptérre érkezésünk után szétváltak útjaink, mert az izraeli állampolgároknak többféle, biometrikus útlevélellenörzési lehetőségük van, így nem kell sorbaállniuk az ablakoknál, mint a külföldieknek. Feladott csomagom sincs, ezért én sokkal hamarabb kijutok, mint a magyar utitársak. Az időmet arra használom ki, hogy megveszem a vonatjegyeket és feltöltöm a közlekedési kártyákat. Mire a többiek kiérnek, kiosztom mindenkinek az elektronikus jegyként működő kártyát, amit az egész kinttartozkodásunk idején használunk. A saját kártyám névre szóló, fényképes, mint idős állampolgárnak némi kedvezményt ad az utazáskor, de ki lehet váltani név nélküli kártyákat is, amelyek a könnyű használat mellett arra is jók, hogy másfél órán át utazhassunk egy jeggyel, akár többszöri átszállással. A tömegközlekedés az utóbbi időben olcsóbb lett, a korábbi 6.7 sekel helyett 5.9 sekel egy másfél órás jegy.
Az emblematikus köztéri szobornál találkoztunk. Még egy kávét is sikerült vennem, amíg az utitársak megérkeztek, de ezt legközelebb kihagyom: a reptéri kávé rossz és drága volt (15 sekel = ~ 1100 forint).
A vonattal 16 perc alatt bent voltunk a belvároshoz legközelebb eső állomáson, onnan egy busszal azonnal kimentünk a tengerpartig. Mivel a szállásunkat csak két órakor foglalhattuk el, a tel-avivi kikötőben ebédeltünk.
Innen megint busszal mentünk a belvárosi szállásunkig.
Nagyon sok pihenésre nincs lehetőség egy négynapos út során, de azért a szállásunkra érve egy cseppet szusszantunk, mielőtt nekivágtunk az első városi túrának.
A belvárosból dél felé indultunk, a sokszoros átalakításon átesett Nemzeti Színház és a Filharmonikusok koncertermét elhagyva, Menase Kadisman Tel-Aviv szimbólumává váló köztéri szobrát megkerülve a Rothschild fasorban a gyerekek öröme Purim teljessége tobzódott…
A legutóbb Leonard Bernsteinről elnevezett tér – korábban volt már a Habima tere, a Filharmonikusok tere, a Kultúra tere – valójában egy földalatti parkoló feletti tér, amelyet egyik oldalról a Habima (Nemzeti Szinház), másik oldalról az Izraeli Filharmónikusok koncertterme határol.
A Herczel utcáig mentünk gyalog a Rothschildon, majd a Sabázin végig a város legrégebbi településmagjához a Neve Tzedekhez. Itt leültünk egy kicsit arakozni, aztán egy busszal vissza a lakásunkba, hiszen hajnali 3-kor keltünk, és másnap várt ránk a nagy túra…
Az esti elszámolásnál kiderült, hogy bizony nem az Arak árát, hanem az asztalunk sorszámát fizettem ki – mindig én fizetek, és esténként pontosan elszámolunk -, gyorsan felhívtam a Suzanna-t, hogy nem volt szándékunkban meglógni a fizetés elől, csupán elnéztem a számlát, és másnap arra megyünk, kifizetjük a különbséget.
Csütörtök reggel leszaladtam a közeli szuperba reggeliért és a Habima melletti kávézóba friss kávéért – itt olcsóbb és sokkal jobb volt a kávé, mint a reptéren. Reggeli után friss vizet véve magunkhoz elindultunk… busszal átvágtunk a belvároson és Jaffo bolhapiacához közel szálltunk le.
Onnan az óvárosba mentünk, ahol aztán becsábítottam a társaságot az Ilana Goor múzeumba… Volt aki kezdetben húzódozott, de miután lealkudtam a 30 sekeles belépőjegyet 25 sekelre (kiscsoport is csoport alapon), bementünk, és alig akartunk kijönni… tényleg fantasztikus hely, mind az építmény, mind a gyűjtemény maga.
Igyekszem egy külön cikkben ismertetni Ilana Goor munkásságát és ezt a múzeumot… egyébként, Tel-Avivról sincs jó utikönyv magyarul – már az első csoportban beszélgettünk arról, hogy ezt a hiányt pótolni kellene…
A múzeumból kijövet lementünk a kikötőbe ebédelni… a szokásos terülj-terülj asztalka, 22 fajta salátával, meleg laffával, mentás limonádéval. Valaki a napokban azt mondta, hogy az izraeliek nem tudnak főzni… hát, pörköltet és gulyáslevest valóban nem, bár ha nagyon keresnénk, talán azt is felfedeznénk valamelyik étteremben, de ezen az éghajlaton a könnyű ételek sokkal jobb hatással vannak az emberre, nem mellesleg egészségesebbek is, és mindig sikerült úgy teleennünk magunkat, hogy az municiót adott a 10-15 kilométeres gyaloglásainknak.
A kávét a Suzannában ittuk, kifizettük a tartozásunk, és a pincér, aki előző este észre sem vette, hogy kevesebbet fizettünk, most egy finom sajttortával köszönte meg, hogy visszatértünk.
A kikötőből hazafelé azért, egy idő után felszálltunk a buszra… aztán egy kis pihenő után elmentünk fagyizni a közeli Sarona negyedbe, ahol állt a bál… szó szerint: hatalmas utcabálba keveredtünk.
Ezen az éjszakán is nagyon jót aludtunk…
Péntek, rövid nap, így korán elindultunk a környék felfedezésére szolgáló buszos túrára: Bnei Brak, az ortodox zsidók közeli városa, onnan pedig az észak-tel-avivi modern lakónegyedek. Innen viszajövet özönlötték el a buszt a jelmezes kamaszok, így kissé megkésve értünk a város déli részén lévő Carmel piacra. Fűszereket vettünk, friss epret, kalácsot, sabati túrótortát, aztán a kézműves piacon keresztül jöttünk visszafelé.
A King George-n végig állt a bál, pedig már egész közel voltunk a sabat bejöveteléhez (17:17). Míg a piacosok már idegesen rámoltak négy órakor, a permanens bulizók csak nem akartak hazamenni… később, amikor úgy fél hét felé átmentem a barátnőkhöz, a takarítógépek keményen dolgoztak, hogy a buli nyomait eltüntessék az utcáról… mert azért Tel-Avivban is elcsendesedik a város péntek este. A tömegközlekedés leáll, és ha ezen a pénteken a bulizók nehezen is hagyták abba, előbb-utóbb őket is várták a családi vacsorára…
Szombat az utolsó nap, a szállásunkat már délelőtt el kellett hagyjuk, most a csomagjainkat a barátnőmhöz vittük át – köszönet érte -, és nekivágtunk az utolsó napi sétánknak…
A tengerpart nagyszerű lett volna, ha maradt volna egy talpalatnyi hely, de az izraeliek nem ücsörögnek otthon szombaton, így mindenütt majd egy órát kellett volna várnunk egy asztalért – legközebb a szombati ebédhez előre rendelek helyet -, ezért aztán a Tel-Aviv Múzeum felé vettük az irányt, és itt Heder Ochel nevű helyen az izraeli fúziós konyha remekeit kóstolhattuk meg.
A Múzeum egy kultúrális épülekomplex része, itt van az Opera, és a Kameri Színház, valamint a városi Könyvtár. A múzeum előtti teret a bíróság épülete zárja le, azon túl egy irodaépület-komplex, ami egyes épületeit a földrészekről nevezték el: Európa, Ázsia, stb. Innen már csak pár lépés a város legnagyobb kórházközpontja.
Azonban mi most nem arra mentünk, hanem az IDF bázisát megkerülve a Sarona negyedbe. Miután alapcsosan kifárasztottam megint a társaságot, kávézni a Max Brennerbe ültünk le.
Minden túra kicsit más, hiszen az ilyen kiscsoportos utakat a résztevevők személye, érdeklődése határozza meg, elsősorban. Tel-Aviv rengeteg élménnyel ajándékozhatja meg a látogatót, négy napba a töredéke fér be.
Az urbanisztikai workshop lényege azonban mindig az, amit az utolsó kép szimbolizál leginkább – baráti ölelés. Ismerd meg a várost, az ott élő embereket, akik alig több, mint 120 év alatt a semmiből egy nagyon szerethető várost teremtettek. Dacára a háborúknak, a terror elleni küzdelemmel együttélve képesek mosolyogni Rád, szeretettel fogadni, élvezni az életet!
Tegnap Budapesten találkoztam ennek a csoportnak az egyik tagjával, később pedig a következő csoport résztvevőivel. Utóbbiakkal udvarisan kezetfogtunk, az előbbivel már izraeliesen búcsúztunk…
