Pozitív irígység
Arad és Beer Seva között, az aradi hegyoldalban van egy sajátos beduin település – Dridzsad.
Már az is különös volt, hogy a vándorló beduinok egy csoportja, önszántából letelepült és az állatenyésztés mellett földműveléssel is kezdett foglalkozni, a XIX. században.
Kezdetben, sátraikból a hegybe vájt barlanglakásokba költöztek. A modernizáció Izrael állam megalakulásával jutott el hozzájuk, fokozatosan. Nem kényeztették el őket – csak 2004-ben ismerték el, mint törvényes települést, sokáig nem volt vezetékes ivóvíz és az elektromos energia-ellátás mindmáig nehézkes. De ennél sokkal fontosabbat kaptak a zsidó államtól – a mintát, ahogy a semmiből is lehet valamit alkotni, ha valaki kellően elszánt.
Ahogy kétszáz évvel ezelőtt felismerték, hogy a letelepedés jobb életkörülményeket hozhat számukra, mint a sivatagi vándorlás, úgy a zsidók példáján megértették, hogy minden fejlődés kulcsa a tanulás.
Saját erejükből, megalkuvást nem ismerve áldoztak a közösség iskolájának megépítésére, a kimagaslóan jó oktatási szinvonal elérésére. A ma 900 fős település oktatási központja 1997-ben nyitotta meg kapuit, és az első érettségizett évfolyam szinte minden tagja felsőfokú képzésben vesz részt Izraelben vagy külföldön. Jelenleg a népesség csaknem fele tanuló – első osztályos általános iskolástól egyetemistáig.
Más beduin településekhez képest (amelyeket állami ösztönzésre hoztak létre az utóbbi évtizedekben) kimagaslóan sok az értelmiségi – 30 tanáron, 10 orvoson, 7 jogászon kívül, szociális munkástól túristavezetőig és gazdasági szakemberig széles a foglalkoztatási skála. Mert Dridzsadon nincs munkanélküliség – 0%! (A legnagyobb beduin településen, Rahatban 40%.)
Miből adódik ez a nagy különbség? Abból a „természetből”, amely a félig töltött pohárban nem azt keresi, ami nincs, hanem abból próbálja kihozni a maximumot, ami van.
A falu lakossága muszlim, de a tanulás és a munka éppen úgy vonatkozik a lányokra is, mint a fiúkra. Megbecsülik a múltat – a hegyoldalba vájt lakás ma túrista-csábító egzotikum, amit remek vendéglátással egészítenek ki, de a mecsetet már napelemek látják el energiával, mert ezek az emberek előre tekintenek. Na, meg a szomszédra – de nem azért, hogy a szomszéd tehene is dögöljön meg, hanem azért, hogy amit ő elért, azt én is képes vagyok! Pozitív irígységgel – ahogy az egyik tanárnő mondja, a faluról készült riportban, Yair Lapid műsorában.
