Purim 2012

A kocka el van vetve – HaPur náfál (הפור נפל) – elég a fecsegésből, elérkezett a tettek ideje.

Ma, amikor egy 2500 évvel ezelőtti történetre emlékszünk, nem költői hasonlat az a fenyegetés, ami a legenda alapja: a perzsa állam vezetése megint a zsidók kiirtásában mesterkedik.

„Izrael türelemmel várt, hogy a nemzetközi közösség megoldja ezt a kérdést. Vártuk, hátha működik a diplomácia. Vártuk, hátha működnek a szankciók. Egyikünk sem várhat ezután sokáig”- mondta Natanjahu, aki tudja, hogy mi a háború, és tudja, hogy van amikor meg kell vívni a harcot ahhoz, hogy életben maradjunk.

Obamának viszont csak egyetlen dolog fontos, hogy megnyerje az idei választásokat, és az ő világképébe a harc kategóriában csak a szájkarate értelmezhető.

Izrael nem akar háborút! De történelme megtanította, hogy azzal nem kerülhető el, hogy úgy teszünk, mintha nem is létezne a probléma. A megoldás, a helyzet felismerésén túl, az összefogásban van, az összehangolt és határozott hadműveletekben.

Van akivel nincs miről tárgyalni – a Hámánok „csavaros észjárása” lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet. Ők csak az erőből értenek. Tehát az általuk ismert nyelven kell „beszélni velük” – rájuk kell borítani az asztalt. A purimi történet annak a példabeszéde, hogy a gonoszt a maga vájta verembe kell taszítani. Erre az iráni nép, mint sok más sem, önmaga képtelen. Amíg a diktátorok csak saját népük életét keserítik meg, addig talán gazdasági szankciókkal is jobb belátásra lehet bírni őket. Ám amikor  nyiltan is más népek, kultúrák  elpusztítására  törekszenek, akkor ezt tétlenkedve nézni gyávaság!