Ros Hasana 5777_ שישי-שבת

Péntek

– Hazajössz az ünnepekre? – kérdezte a mellettem ülő utitárs a repülőgépen, héberül.
– Igen, hazamegyek.

Nem filozofálok arról, hogy hol születtem, hány évet éltem Magyarországon és mennyit Izraelben, hol él a mamám, hol a gyerekeim, hol vannak a könyveim vagy a személyes tárgyaim – mindegy: Izraelben vagyok otthon és valóban hazamegyek azért, hogy az új évet ünnepeljem.

Péntek dél körül érkeztem a studióba, amit Dani egyre fantasztikusabbá alakít.

Egy órakor üzleti megbeszélés egy régi kollégával, jó baráttal, aztán a péntek kora délutáni rutin: Nahalat Binjamin és Carmel piac.

Egy pohár gránátalmalé, frissen facsarva, aztán vettem sajtot, szőlőt, friss retket, magos zsemlét és a kedvencemet a szimpla túrótortát.

Bár nagyon fáradt voltam, mert az előző napokon alig pár órát aludtam, annyi dolgom volt, még lebaktattam a tengerre.

Arik Einstein dala jutott az eszembe – az asszonyság szatyrokkal – elmosolyodtam és leültem egy árnyas padra a tengerrel szemben.

Tel-Aviv, többek között azért is olyan csodás város számomra, mert „karnyújtásnyira” ott a tenger. Dübörög a város, aztán pár utcával arrébb a hullámok.

Később a Trumpeldorról elnevezett utcán mentem hazafelé, a temető mellett, ahol Arikot eltemették. Nem direkt, csak arra vitt a legrövidebb út.

Az iPadon rákattintottam a közszolgálati applikációra, hogy megnézzem a Naplót, a heti összefoglalót, de az egész az aznapi temetésről szólt: Simon Peresz búcsúztatására idejött mindenki, aki számít, meg az is, aki nem számít. Minden tiszteletem az elhunyté, de az adásba belealudtam. Később, félálomban lekapcsoltam.

Szombat

Nyolc előtt ébredtem, de nem volt erőm felkelni, fájt a fejem, így lemondtam a reggeli úszást Daniékkal. Tíz körül Sári telefonált, hogy ma átjönnek Haifáról, találkozhatnánk. Egy órára beszéltük meg a Tel-Aviv Múzeum előtt. Addigra nagy nehezen összevakartam magam.

lassú megújulás az Allenbyn

Szeretem megmutatni a városomat olyanoknak, akik nem ismerik. Bár estig csak nagyon keveset sikerült bejárnunk, azért a városközponttól eljutottunk a település kezdetéig… a hajdani, jaffói vasútállomásig. Közben ettünk és ittunk, beszélgettünk. Élveztük a tengeri szellőt, amely ellensúlyozta a meleget.

Ha már nem csak látogatóba jövök, hanem folyamatosan itt élek majd megint, az írás mellett, legszívesebben városnéző túrákat szerveznék magyaroknak.

A város történetéről írtam egy sorozatot, kiemelve azt a jellegzetességét, ami meglehetősen egyedivé teszi ezt a várost : Változó főutcák városa 1. rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész.