Simon 88 éves_2011(6)
Simon Pereszre az elmúlt 26 évben úgy tekintettem mint egy személyes ismerősre, pedig összesen ha 20 percet voltam a közvetlen társaságában, még 1985 őszén, a miniszterelnöki hivatalban. Igaz, ez idő alatt ő figyelt rám, ami meglehetősen hízelgő volt kelet-európai, új bevándorló minőségemben.
Zvi Heckerrel mentem oda, akinek hivatalos megbeszélése volt vele, és lazán megkérdezte, hogy lenne kedvem esetleg Jeruzsálembe utazni aznap ? Fél éve voltam az országban, naná, hogy volt kedvem.
Egy évvel később Peresz az építészek szövetségének székházában tartott előadást, amelynek a végén, kifelé menet odalépett hozzám : Át misztederet? (Rendeződnek a dolgaid? – a héberben tegeződnek az emberek), amitől persze el voltam ájulva. Már attól is, hogy emlékezett rám, a gesztustól pedig még inkább.
Később, amikor jobban megismertem a politikus Pereszt, rájöttem, hogy az a két tulajdonsága, ami megmutatkozott velem szemben, alapvető kell legyen az ő „szakmájában”, és attól kezdve ő volt az etalon számomra ezen a területen. Mindenekelőtt az őszinte odafigyelés képessége, ami esetében kiemelkedően jó emlékezőtehetséggel párosul. Félelmetes munkabírásáról legendák keringenek, és mindig híres volt a kitűnő munkatársak maga köré szervezésében.
Minden személyes ambiciójánál, ami azért szükséges ebben a szakmában, fontosabb volt számára az ország sorsa – a szolgálat. Méltánytalannak tartottam, amikor Mose Kacavot választották meg elnöknek, mert Peresz egyész egyénisége emeletekkel állt felette, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy Kacav nőket molesztáló bűnöző. Peresz tud veszteni, abban is nagy gyakorlata van, de amikor három évvel később, a 80-dik születésnapjára eljött Tel-Avivba a világot akkor vezető elit nagy része, nyilvánvaló volt, hogy ki az, aki az ország legnagyobb tiszteletet érdemlő embere. Elnökké választása „helyrebillentette a világ rendjét” – a legalkalmasabb ember ebben a pozicióban.
A múlt héten ünnepelte Simon Peresz a 88-dik születésnapját. A nemzetközi naptár szerint 1923 augusztus 2-án, a héber naptár szerint כ’ באב ה’תרפ”ג – a kettő között választották az ünneplés napját. Beni Ganz, a hadsereg főparancsnoka, ez alkalomból egy történeti értékű képpel ajándékozta meg az elnököt, amely 58 évvel ezelőtt készült, az akkor 30 éves Pereszről, a Biztonságügyi Minisztérium államtitkáráról és az akkori miniszterelnökről, Ben Gurionról.
Beni Ganz – בני גנץ – igen, itt képesek így nevezni az IDF főparancsnokát, a hivatalos Benjamin helyett, mintha Viktort csak úgy „levikiznék”, és nem gúnyolódásképpen, hanem mert már az óvónéni is Beninek hívta, és azóta is erre hallgat. Mint ahogy Natanjahu is csak Bibi, még a sajtóban is, Saron is csak Arik, pedig a hivatalos neve Ariel. Peresz viszont, a lassan mindenkit túlélő Simon, aki már akkor államtitkár volt, amikor Beni Ganz még csak kéjes gondolat se.
Pedig csak kecskepásztor és költő akart lenni, amikor húsz évesen a Geva kibuchoz csatlakozott.
Az akkori Lengyelországból vándorolt ki a család 1934-ben. Tel-Avivban telepedtek le, de már 14 évesen bentlakásos mezőgazdasági iskolába íratták, ahonnan egyenes út vezetett a kibucba, és persze a Haganába. Az ő feladata volt az emberek beszervezése a zsidó közösség védelmi haderejébe, és a fegyvervásárlás. A Felszabadítási Háború után az USA-ba küldték, a munka mellett esti egyetemre járt. Hazatérve kinevezik a Biztonsági Minisztérium államtitkárának – ekkor készült a fotó, Beni Ganz ajándéka.
Peresz kitűnő kapcsolatokat épített ki Franciországgal, az AMX-13 tankok és a MD 450 Ouragan (Hurrikán) harci repülők beszerzése ennek következménye. Később, ennek a kapcsolatnak volt köszönhető a dimonai automerőmű létesítésére kötött szerződés. Meggyőződése volt, hogy Izraelnek technológiai fölényben kell lennie a környező országokhoz képest ahhoz, hogy béke legyen. A hatvanas évek elején, az amerikaiak, éppen úgy mint ma, nem értették, hogy miként működik az arab világ, J.F.Kennedy hisztérikusan követelte az izraeli atomfegyverkezés leállítását, de Peresz mindvégig ellenállt, pedig Izraelen belül is sokan voltak, akik az amerikai követelés teljesításánek pártján voltak. Mint ahogy ma is. A Hatnapos Háború után már nem volt kérdés, hogy az izraeli atomfegyver elrettentő erőként funkcionál.
Ő volt az első, aki lépéseket tett a Nyugat-Németországgal való kapcsolat tisztázása érdekében, már 1957-ben. Sokan támadták akkor is, mint ahogy később, az Új Földközi-tengeri Térség megálmodóját, aki az elmúlt 15 évben a kölcsönös érdekeken alapuló békén munkálkodik, és nem rajta múlik, hogy az álom még mindig nem vált valósággá.
Peresz az átlagnál jóval előrelátóbb politikus, mestere-eszménye Ben Gurion volt, aki tudta mindig, hogy mit kell tennie népe érdekében. Ö volt az, aki tudatosan nevelte a fiatal politikai nemzedéket, köztük Simon Pereszt. Van aki úgy gondolja, hogy a jelenlegi izraeli politikusok, a kormányban és az ellenzék soraiban is, annak a nemzedéknek, amelyhez Peresz, Rabin, azelőtt Golda tartozott, a bokájáig sem érnek fel, de mostanra, amikor a társadalmi igazságosságot követelő fiatalok másfél hónapja sátoroznak az izraeli városok közterületein, talán, felnőtt az új izraeli politikusok nemzedéke, akiknek Peresz nem csak feltétlen híve, hanem példaképe is lehet.
