13_smot – שְׁמוֹת

smot – שְׁמוֹת  – nevek

(Mózes 2. könyve – 1.fejezet.1.bekezdéstől 6.fejezet. 2.bekezdés végéig)

A Tóra 5 könyvéből, Mózes második könyvét kezdjük el olvasni ezen a héten. A hetiszakasz neve smot (nevek), és héberül igy is hivják az egész második könyvet. A biblia-tudomány Exodusnak nevezi ezt kötetet, mert a zsidók egyiptomi kivonulásának története fogalmazódik meg benne.

József hivására Jákov népes családja Egyiptomba ment. Akkor hetvenen voltak.  József meghalála után, a trónon új fáraó ül, akit aggodalommal tölt el a zsidók szaporodása.
Gyanithatóan nemcsak „szaporodásról”, hanem gyarapodásról van itt szó.

A történet még nagyon sokhelyütt és sokszor fog megismétlődni a történelem során – a zsidók letelepednek valahol, keményen dolgoznak, értékeket teremtenek „gyarapodnak” és ez irigységet ébreszt a „gazdanép” köreiben, különösképpen azokéban, akik maguk sikertelenségének okát igyekeznek belemagyarázni abba, hogy az „idegenek” elszivják tőlük az „életteret”.

A fáraó éppen ilyen szerencsétlen, kisebbrendűségi érzéssel telitett figura, ezért hatalmát kihasználva egyre abszurdabb  „népességszabályozási” törvényeket hoz a héberek ellen.

Az első intézkedése, hogy a szüléseknél segédkező bábáknak megparancsolja, hogy ha lány születik azt életben hagyhatják, de ha fiú, akkor azt a csecsemőt meg kell ölniük. A bábák amolyan csendes ellenállást fejtenek ki, amikor nem mondanak ellent a fáraónak, de a gyakorlatban nem ölnek meg egyetlen csecsemőt sem.
Persze az intézkedésből kiderül, hogy a fáraó nemcsak paranoiás volt, hanem  ostoba is, hogy nem tudta – a nők szerepe lényegesen kritikusabb az élet szempontjából, mint a férfiaké. A héberek ellenségeinek, szerencsére, később sem volt mindig elég eszük, hogy gyalázatos céljaikat elérjék.

Miután a bábákban nem bizhatott, a fáraó bekeményit, és katonáival ragadja el a fiú csecsemőket, hogy vizbe fojtsa őket. Johevet, aki éppen akkor szült fiút, kosárba teszi az újszülöttet és olyan helyen bocsájtja vizre, ahol a fáraó lánya megtalálja.

Freud rendkivül izgalmas könyve a Mózesról szóló. Ebben azt elemzi, hogy melyek voltak Mózes vezetővé válásának feltételei. Fontos momentumnak itéli azt, hogy a fáraó lánya nevelte, vagyis jó nevelést kapott, és a héberek helyzetét „kivülről” is látta. Ebben a gondolatsorban Freud egészen addig megy, hogy szerinte Mózes vér szerint nem is biztos, hogy zsidó volt, hanem egyszerűen felvállalta a zsidó sorsot, mert úgy érezte, hogy ő, éppen tudása révén meg tudja tenni azt, amit a rabszolgasorba jutott zsidók maguktól képtelenek. Itt is megjelenik az a gondolat, hogy a rabszolgaságból való szabadulás nem csupán fizikai folyamat, hanem ennél, valójában fontosabb az a tudati állapot, amelyben a szabadság iránti igény annyira erős, hogy ezért képes az illető harcolni.

Mózes tehát felnőtt. A fáraó házában megkapta azt a tudást és magatartási normát, ami alkalmassá teheti őt a népvezéri feladatra, de mint ember még meglehetősen tapasztalatlan, hirtelen-haragú – ezt bizonyitja, hogy amikor egy héber rabszolgát egy egyiptomi bánt, akkor a gyengébb védelmére kelvén megöli az egyiptomit. Elrejti a holtestet és menekül a felelősség elöl – nem éppen hibátlan jellem.

Korábban már emlitettem, hogy a tórai alakok „nem tökéletesek” – nagyonis emberi gyarlósággal telitettek, életük során nem egyszer hibát követnek el, de mindig van valamilyen tulajdonságuk, ami éppen az adott időben és helyen alkalmassá teszi őket arra, hogy vezetőkké váljanak, a rájuk rótt feladatot elvégezzék. Alapvetően „jó emberek”, kisebb-nagyobb hibákkal, de egy nagyon következetesen végigvonuló erkölcsi tartással. Mózes esetében ez olyan apróságokban mutatkozik meg, hogy segit a gyengéknek a rászorultaknak (Jetro pásztorainak), és képes szembesülni a saját hibáival is (az elveszett bárány esete).

Ám amikor újra szinre lép Isten, hogy Mózesre bizza a zsidók kimenekitését Egyiptomból, akkor vitatkozni kezd a Mindenhatóval, hogy ő erre alkalmatlan…

Ez mérhetetlenül jellemző a zsidók vallásos tudatára: szó nincs itt feltétlen elfogadásról, a „felsőbb utasitásra” való engedelmességről. Gondolkodni, ésszel is el kell fogadni azt, amit fentről tanácsolnak. Az isteni gondviselés mellett igenis kell az ember hajlandósága, tettrekészsége, minden tehetsége ahhoz, hogy az isteni szándék megvalósuljon.

A „segits Magadon, Isten is megsegit” igazsága ez, ami kifejeződik abban a válaszban is, amit Mózes kap arra a kérdésre, hogy mi lesz : „lesz, ami lesz” – vagyis az lesz, amit megteszel!