A gyűlölet gyermekei gyilkolnak…
A nagyhatalmi törekvéseknek csak eszköze a korrupt, pénzéhes palesztin, politikai vezetés, és egyáltalán nem szempont, hogy hány palesztin gyerek leli halálát a késelős őrületben.
Szilárd szikla!
A palesztin lakosság egyértelműen vesztese annak, hogy a vezetőik nem értenek máshoz, mint a terrorhoz.
Mennyi az annyi?
Márton László nézeteivel nem először vitatkozom – tavaly nyáron az ÉS-ben támadta az izraeli, kormányzati álláspontot, mint európai, zsidó értelmiségi. Akkor még nem volt cionista.
Kifárasztó háború
Meir asszony azt reméli, egy szép napon, a Közel-Keleten megvalósul a fegyverek nélküli világ. Golda Meir úgy viselkedik, mint amikor a nagymama esti mesét mond unokáinak.
Ön mennyit költ terroristákra?
A magyar adófizetők forintjaiból éppen úgy, mint az európaikéból és az amerikaiakéból, amely a Palesztin Autonómiát támogatja, futja arra is, hogy a bebörtönzött terroristák fizetést kapjanak.
József sírja
Vasárnap hajnalban palesztin rendőrök megölték Ben Josef Livnát-ot (és két másik társát megsebesítették) a bibliai József sírjánál.
Intifáda vagy kultúra?
Minden idők 10 legszebb izraeli férfiai közé tartozott. Zsidó anya és keresztény arab apa gyermekeként a határokat feszegette egész életében. Ma álarcos terroristák ölték meg Jeninben.
Gyáva gyilkosok
Milyen forradalmi célt szolgál egy három hónapos zsidó gyerek meggyilkolása? Attól, hogy kiirtanak egy zsidó családot, boldogabbak lesznek a palesztínok, vagy hamarabb lesz önálló államuk?