Hipszter nagyi
Engem is arra neveltek, hogy legyek szerény, engedelmes, "nőies" - akaratlanul is, egész életemben ez ellen lázadtam.
Menj haza Izraelbe!
Menj haza Izraelbe, ott legalább tudod, ki az ellenség és ki a barát, megtanultatok falnak vetett háttal összefogni és harcolni. Itt ez nem divat.
Született coach
Magyarországon, a Ratkó korszakban születni nem mondhatni szerencsének - zsúfolt korosztály volt az 53-as. Az a tény, hogy születésemmel felszámoltam anyám verseny-tornász karrierjét alapvetően meghatározta életem...
Tengerre_1985(5)
Még aznap el kellett döntenem, hogy hol töltjük a zsidó húsvét befejező napjait. A gyerekeknek már az utazás kezdetén megígértem a tengert, így hát, lesz ami lesz, elindultunk a tengerre.
Széder_1985(4)
Széder este volt az utolsó Budapesten. Akik akkor körülülték a Villányi család nagy asztalát, ha nem is mindannyian, de többségében tudták, hogy ki az, aki jövőre már Jeruzsálemben lesz.
Lod_1985(3)
A Maon Olim nyolcadik emeletéről beláttam az egész városkát. A Herzelről elnevezett főutca kétszer két sávot elválasztó zászlótartó oszlopai éppen üresen meredeztek – vallási ünnepkor nem szokás fellobogózni a...
Maon Olim_1985(2)
A repülőgépről, akkoriban még lépcsőn lehetett leereszkedni. Ahogy kiléptem a légkondicionált térből, megcsapott az az édes, meleg illat, amelyet azóta sem felejtettem.
El_1985(1)
A határőr megkerülte a Fiat 500-ast. Nem érdekelte az utastér, sem a csomagtartó. El akarta olvasni azt is, ami az autó nyitott teteje körül, a másik oldalon volt.