6_toldot – תּוֹלְדֹת

toldot – generációk

(Mózes 1.könyve 25.fejezet 19. bekezdésétől a 28. fejezet 9. bekezdés végéig)

A zsidó húsvét, a Peszach végén vannak azok a dalok, amelyek játékos formában mondják el a zsidó vallás alapjait. Állítólag azért vannak az est végén, mert így tartható fenn a gyermekek figyelme a hosszú estén… Nem mellesleg, a felnőttek addigra megisszák a négy pohár bort, ami egy hithű zsidónak több, mint elég ahhoz, hogy dalra fakadjon…  Ki tudja – mi az egy? – kezdődik a mondóka, amire a válasz: Egy – én tudom! Egy az Istenünk, a mi Istenünk, a mi Mennyekben lakó Istenünk itt a Földön is. Kettő – a két kőtábla (amire a 10 parancsolat vagyon írva) Három – a három ősapa: Ábrahám, Yichak és Jákov.

A mondókát most nem folytatom, de miután három hetiszakasz is foglalkozott Ábrahámmal, a második ősapa, a „szendvics” története tulajdonképpen egy hetiszakaszban kimerül. Na jó, ha nem vagyunk ilyen kicsinyesek, Yichak emlegetése már megelőzte születését, és a feláldozás történetében is némiképp benne van szegény, de életéről, azt a keveset, amit tudunk, azt ebben a hetiszakaszban olvashatjuk. Az előző hetiszakaszban megházasodik Rebekával, de a gyermekáldás, megintcsak nem jön könnyen. Úgy látszik, ez valami genetikai probléma, hogy csak a férj hathatós imáinak hatására esik teherbe az asszony. De mint ahogy manapság, egy meddőségi kezelés után, Rebekának is ikrei születnek.

A gyerekek, mint ahogy Yichak ( יִצְחָק) is „beszélő nevet” kapnak – Yichak a cahak (צְחָק – nevet) igéből kapta nevét, mintha magyarul a neve „Nevetés”, még inkább egy „Röhej” lenne – tudom, a magyar nyelvben ez nem túl tiszteletteljes, de azért fordítom le, hogy megértsék, a Tóra cseppet sem olyan száraz, kenetteljes szöveg, mint ahogy azt a magyar fordítás visszaadja. Először egy szőrös-vörös gyerek születik, akit ezért „Szőrös”-nek neveznek (Ézsau –  עֵשָׂו –  שֵׂעָר).  A másik pedig fogja az első sarkát, és ezért valójában „Sarok”-nak nevezik (Jákov – עֲקֵב – יַעֲקֹב ).

A Szőrös vadászni jár a Sarok meg ül a sátorban – amolyan ókori értelmiségi.  Izsák a vadászt szereti jobban, Rebeka meg az otthonülőt. Naná, hiszen Jákov még főzni is tud!  Igy aztán az éhes Ézsau egy tál lencséért eladja az elsőszülöttségét a fifikás, szakácskodó Jákovnak.

A 26. fejezetben megint vándorolni kényszerül Izsák családja dél felé a szárazság és éhinség miatt, és most a Tórában már harmadszor fordul elő az a szöveg, hogy a főhős letagadja feleségéhez fűződő kapcsolatát – hugának mondja az idegeneknek a filiszteusok földjén. Ennyire „fantázatlan” lenne a szerző?  A problémafelvetés és a megoldás is ugyanaz – letagadja, hogy a felesége, rájönnek és még ők kérnek elnézést… Érthetetlennek tűnik, mígnem egy másfajta logika szerint próbáljuk megközelíteni a dolgot:  vezetői tréningeken szokás megemlíteni, hogy egy vezető okosabban teszi ha pattogó utasítások helyett időnként a maga esetlenségét érzékelteti – szívességet kér a beosztottjától. Nem ajándékoz, hanem olyan helyzetet teremt, hogy a beosztottja tehessen érte valamit. Ha két ember között bármilyen oknál fogva hierarchikus kapcsolat van, akkor az, aki „feljebbvaló” arcvesztés nélkül megteheti, hogy magát esendőnek mutatja, és ezzel növeli a másik szimpátiáját iránta – mintha azt mondaná az a másik, hogy „ő is olyan mint mi, hiszen én segítettem ki…” Ha ebben a rendszerben gondolkodva nézzük, mi is történt, most már harmadszor, tehát minden bizonnyal nem véletlenül, akkor úgy tűnik, hogy Izsák, mint ahogy apja is korábban azzal igyekszik a befogadó nép urának bizalmát erősíteni iránta, hogy megmutatja, hogy mennyire fél az esetleges támadástól. „Ja, ha ennyire fél, akkor nem kunszt  bántani…”

De mégsem megy minden símán, mert Izsák túl jól imádkozott – az Úr megsegítette, gazdag termést adott, és ezzel kivívta környezete irígységét. A kutakat, amelyeket még Ábrahám ásatott anno, a filiszteusok rendre betömködik – igy ugyan nekik sem lesz vizük, de a „zsidók is dögöljenek meg” szelleme munkálkodik már itt is, bár még zsidóknak sem nevezik magukat Izsákék és a filiszteusok sem a mostani palesztínek, akik hasonló logikával rombolnak, nem egyszer. Izsák családja „földet békéért” stílusban vonul vissza és újra meg újra ássa a kutakat, hiszen vízre szükség van. A filiszteusok meg azzal üdözik őket, hogy a kutak, amelyeket ástak, azok valójában nem  Izsákot, hanem a filiszteusokat illeti…(nem ismerős a szöveg?) … egészen addig, amíg Beer Sevában Izsák megálljt nem nyilvánít ki  azzal, hogy oltárt épít a Mindenhatónak.  Miután látják a filiszteusok, hogy a meghátrálásnak vége, ők járulnak Izsák elé a maguk békeajánlatával… szerintem, most is tanulhatnának ebből az érdekeltek…  Izsák persze békét köt.

A córesznak nincs ezzel vége: Ézsau megnősül, mindjárt két feleséget is hoz a házhoz. Helybéliek, akik cseppet sem tetszenek Izsáknak és Rebekának.

Közben kész krimivé válik a történet azzal, hogy a vakuló Izsák az örökséget még életében át akarja adni.  A kedvencét elküldi vadászni, hogy az abból készült ebéd után megáldhassa őt.

Rebeka kicselezi férjét, Jákovot küldi be az áldásért – Izsák ugyan sejti, hogy valami nem stimmel, de eljátsza a maga szerepét.  Ézsau persze dühös, de Izsák nem veszi vissza a kisebbik fiának adott áldást, sőt megerősíti azzal, hogy elküldi Jákovot feleséget hozni magának  Mezopotámiából. Ézsau elkeseredésében még egy feleséget vesz magának Ismael családjából – kész aktuálpolitika ez a hetiszakasz.

1917 november 2-án keltezték a Balfour-nyilatkozatot.  Az izraeli,  nemzeti legendárium szerint a nyilatkozatot Chaim Weizmannak köszönhette a zsidó közösség, aki, mint kémikus hozzájárult a Brit Birodalom első világháborús sikeréhez, és amikor megkérdezték, hogy mit kíván szolgálatai cserébe, akkor azt mondta, hogy a Birodalom biztosítson hazát népének…   Az is kétségtelen, hogy az Oszmán Birodalmon belül a zsidó közösség igyekezett a briteknek segíteni az első világháború idején, de azért mégis, vélhetőleg Allenbynek köszönhető, hogy a zsidók által Izrael földjének hívott terület, amelyet a második szentély lerombolása után (i.sz.70) a rómaiak neveztek el Palesztin tartománynak, az Oszmán Birodalom helyett a Brit impériához tartozott az első világháborút követően.

Ugyanakkor az angoloknak nem volt érdekük az  arabokat maguk ellen fordítani, ezért ahogy nőtt a zsidó bevándorlás  –  a cionisták és az egyre romló európai helyzet miatt  –  az angolok  fordítottak a köpönyegükön : 1939-ben kiadták a fehér könyvet, miszerint a betelepülő zsidók száma nem lehet több, mint évi 15 ezer. A valóságban még ennél is kevesebb „certifikátot” adtak ki, miközben Európában már működtek a haláltáborok. Az angolok több izben is visszafordították a menekülők hajóit –  a biztos halálba.

Az angolok, később az ENSZ, ma pedig a „békeszerető nyugati államok”, legfőképpen az Obama vezette USA ugyanolyan ostoba szülőkként viselkednek az izraeliekkkel és a palesztínokkal, mint Izsák és Rebeka az ő ikreikkel. Szétválasztani, elosztani, a különbözőséget tovább fokozni, igazságtalan előnyöket juttatni az egyiknek a másik rovására. Ebben a pillanatban teljesen mindegy, hogy kit ítélnek el, és kit támogatnak – ostobán avatkoznak bele olyasmibe, amit a két különböző kultúrájú népességnek magának kellene megoldania, egymás között.  Nem a különbséget hangsúlyozva, hanem a közös érdekeket érvényre juttatva.