Választások után
Natanjahu magyarázza a bizonyítványt…
Tizennégy nap haladékot kapott Benjamin Natanjahu arra, hogy megalakítsa kormányát. A választások végleges eredményének kihirdetése után, az állam elnöke Simon Peresz, miután meghallgatta minden megválasztott párt vezetőjének javaslatát, Natanjahura bízta a kormányalakítást. Eltelt a 28 nap, ami alatt ezt meg kellett volna tennie, de Bibinek nem sikerült. Ma, az elnöki rezidencián magyarázta a bizonyítványát: „Elveimmel ellentétes, hogy bojkottálnak bizonyos közösséget, ezért nem tudtam kormányt alakítani”.
Arról van szó, hogy Jáir Lapid pártja, a Jes Atid komolyan veszi a választóinak adott ígéretet – nem a miniszteri székekért akarnak a kormány-koalícióban részt venni, hanem el akarják érni, hogy mindazok a változások, amelyekért elindultak a parlamentbe, meg is történjenek. Ehhez pedig az kell, hogy a hagyományos jobboldali szövetség az ortodox vallásos pártokkal felbomoljon. Tehát Natanjahu „félrebeszél” – nem az orodox közösséget bojkottálja Jair Lapid és Naftali Benet, hanem azokat a párt-vezetőket, akik kerékkötői lennének a változásoknak. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy azok a politikusok, akik eddig azért igyekeztek minden kormányban helyet találni maguknak, hogy az ortodoxok privilégiumait védjék, most kezet adnának arra, hogy minden izraeli állampolgár tanuljon olyan tárgyakat is, amelyek nem szükségesek a Talmudban való elmélyedéshez, ellenben a munkavállaláshoz bizony elengedhetetlenek. Vagy, hogy a Talmud-tanulás nem ad felmentést sem a hadseregben való szolgálat, sem a munka alól.
Naftali Benet
Lapid pedig azért lett politikus, hogy az izraeli „épeszű többséget” képviselje, akik fiatalon katonák, aztán dolgoznak, adót fizetnek, és nem hajlandók még egy családot eltartani csak azért, mert vannak, akik munka helyett a Talmudot tanulmányozzák. A választások eredménye jól tükrözi a „népakaratot”, amit a vallásos Benet pártja, a Zsidó Otthon is megerősít, hiszen ők vallásosak ugyan, de dolgoznak, adót fizetnek és az ország védelmében is kiveszik a részük.
Natanjahu harapófogóban van, a maga „felemás” pártjával, amiben Avigdor Libermannal is valahogy ki kell egyezzen. A választások előtt jó megoldásnak tűnt a közös jelöltállítás, de az eredmény túl gyengére sikeredett – 31 mandátumból 20 a Likudé 11 az Izrael Beitenu (Izrael az otthonunk). Ehhez képest Lapid 19 mandátuma fenyegetően sok, és nyomában Benet 12 mandátumos pártja, vitathatatlanul erős prés. Mindkét kezdő (első választásos) párt vezetője valamikor miniszterelnök akar lenni. Lapidot „megkínálta” a baloldal néhány pártja, de ő köszönte, nem kérte – nem előre kódolható bukásra játszik, hanem hosszú távra, szisztematikusan építkezik, megfontol minden lépést. Ezért nem hajlandó már az elején olyan kompromisszumba belemenni, ami kérdésessé teheti a cselekvőképességét a kormányon belül.
Benet sem szédült meg attól, hogy miniszter lehet. Sikeres üzletember, számára kihívás a cionista vallásosok képviseletére és a szekulárisokkal való párbeszédre létrehozott pártot megerősíteni – az ortodoxoktól való megkülönböztetés hangsúlyozása már csak ezért is fontos neki. Hogy ez pillanatnyilag szövetségesévé teszi azt, aki később, minden bizonnyal az ellenfele lesz, az láthatóan nem zavarja, neki is van ideje még miniszterelnök lenni.
Még szeretne egy darabig miniszterelnök lenni…
Aki viszont még nem akar nyugdíjba vonulni, de pártja évről-évre gyengébben szerepel, annak olyasmi lehet Lapidot és Benetet bevonni a koalicióba, mintha oroszlánkölyköket engedne be a hálószobájába – állandóan retteghet, hogy mikor falják fel.
Natanjahu szeretne még egy darabig miniszterelnök lenni, bár valahol a tudata mélyén, valószínűleg sejti, hogy ez lesz az utolsó lehetősége. A választások után nem sokkal a „legjobb embere” Stanley Fischer, a Bank Israel elnöke bejelentette lemondását. Ez nagy veszteség az országnak, hiszen éppen az ő munkája nyomán kerülte el Izraelt a nagy gazdasági világválság, és óriási presztizsveszteség Natanjahunak. Pártján, a Likudon belül is tele van ellenlábassal, akik a gyenge választási eredményt minden alkalommal az orra alá dörgölik.
Vélhetőleg el kell döntse, hogy pártvezetőként, kisstílű politikusként akarja a pályáját befejezni, vagy végre olyan államférfiként, aki meghallja az idő szavát, és létrehozza az egyetlen, ésszerű kormánykoaliciót, amely a választási eredményeket, vagyis a népakaratot tükrözi: Likud-Beitenu 31 + Jes Atid 19 + Bait Hajehudi 12 + Hatnua (Cipi Livni) 6 = 68 Ehhez minden bizonnyal csatlakozik majd Mofáz a Kadima romjain, a maga 2 nyamvadt mandátumával, az 70 a 120 fős Knessetben. Erős bal és jobboldali ellenzékkel, kemény négy év vár rá, de végre csinálhat is valamit az ország érdekében, nem csupán a harci kürtöket fújja az iráni atom ellen, ami egyébként jogos, de túl kevés egy rohamosan fejlődni képes országban, ahol ezer más aktuális problémát is meg kellene oldani.
