Véderő
Majd egy éve történt, hogy két izraeli repülőgép repült be a magyar légtérbe. Átrepültek a Ferihegyi nemzetközi repülőtér felett, majd távoztak. Ez az esemény valóságos hisztériaáradatot indított el. Rengeteg cikk foglalkozott vele. Sajnos, néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve bődületes baromságokat lehetett olvasni. A szerzők sokszor tévedtek: a gépek típusait, a repülési engedélyek voltát, a repülés célját illetően. A csúcspont az a feltételezés volt, hogy a gépek berepülésének köze volt az arab pénzváltó meggyilkolásához.
A magyar légtérbe két, az Izraeli Légierőhöz /IAF/ tartozó Gulfstream V típusú rádióelektronikai felderítő / SEMA feladatkörű „Special Electronic Missión Aircraft”/ repülőgép lépett be. Lajstromjelek: 4X679, 4X676 . A gépek a Nevatim bázison /Beer Sheva kelet/ állomásozó 122. repülőszázad állományába tartozó „Nahson Savit” gépek voltak.
Nem kémrepülők, hanem felderítők voltak. A kémkedés titkos, míg a felderítés a katonai tevékenység része. Egy szárazföld feletti hosszú távú repülés gyakorlásáról volt szó. A repülési engedélyeket hetekkel korábban megkérték. Mellesleg, egy évvel korábban ugyanilyen katonai gép járt Magyarországon csak az svéd nemzetiségű volt. Senkinek nem tűnt fel.
Valószínű, hogy nem felderítési feladatot hajtottak végre, hiszen arra alkamasak a műholdak, és a pilóta nélküli repülőgépek. Köztudott, hogy Izraelnek jelenleg 9 aktív műholdja van. A pilótanélküli repülőgépek /UAV/ fejlesztésében és használatában Izrael a világelsők között van. Az „Eitam” UAV típus 36 óráig képes a levegőben maradni, bár bevetése az európai légtérben nehezen elképzelhető. Megjegyzem, a Magyar Honvédség hosszas huzavona után Izraeltől vásárolt „Skylark” UAV-ket. A világméretű elektronikus felderítést végző, USA által működtetett „Echelon” rendszernek sem kell Budapestre települnie.
A Gulfstream V kb. 6000 km.-t képes megtenni leszállás nélkül. Mivel az IAF-nek nincs stratégiai bombázója vagy felderítőgépe, ez a típus alkalmas az ilyen feladatokra. Az IAF-nak van ugyan néhány B-707 szállító gépe, de ezek kiképző repülésre való igénybevétele gazdaságtalan.
Ezt követően augusztus 20-iki Kecskeméten megrendezet légiparádé kapcsán volt szó a magyar médiában az izraeli légierőről. Ezen a szervezők meghívása alapján részt vett az IAF / Israel Air Force/ három repülőgépe: két F-16I „Soufa”vadászbombázó és egy C-130 „Qarnaf” szállítógép. A média ekkor sem tudta kihagyni a szokásos csipkelődéseket. Sokat foglalkoztak biztonsági intézkedésekkel, az egyik gép meghibásodásával, ugyanakkor , a szaksajtót kivéve nem említették a megtekinthető technikai újdonságokkal. Pl. az illeszkedő póttartályokat /CFT/, vagy a bemutatott rakétatípusokat, illetve, hogy az izraeli pilóták milyen bevetési tapasztalatokkal rendelkeztek. A hajózók éves repülési ideje több mint háromszorosa a magyarokénak.
Az IAF tavaly több alkalommal is részt vett nemzetközi gyakorlatokon: júliusban Romániában, ahol sajnos, egy katasztrófa is történt, októberben Görögországban, novemberben Olaszországban. Mondanom sem kell, hogy ezekkel, sem a helyi, sem a nemzetközi sajtó sem foglalkozott olyan elfogultsággal és rosszindulattal, mint nálunk.
Miért fontos erről most szót ejteni?
A magyar média ugyanis, húsz évvel a rendszerváltás után sem képes felfogni, hogy az Izraeli Véderő /IDF/ valóban védelmi célokat szolgáló hadsereg, és az ország története során csak akkor lépett fel támadólag, amikor az elengedhetetlenül szükséges volt. 1956-ban és 1967-ban. Arról nem sok szó esett, hogy 1949-től Izrael déli területeit folyamatosan támadták az Egyiptom, illetve Jordánia által támogatott fedayin rablóbandák, majdnem ezer áldozatot követelve. 1967-ben Izrael „megelőző” csapást az arab államokra, miután május 23-án Egyiptom lezárta a Tyran szorost, lehetetlenné téve az Elatba irányuló kereskedelmi forgalmat, Nasszer felszólította az ENSZ főtitkárt, hogy vonják ki a szervezet csapatait a Szinaj félszigetről, amit U Thant sietve meg is tett.
A térség két államának megalakítását lehetővé tevő ENSZ határozat után /1949.november 29/ rögtön megindult a még meg sem alakult állam elleni támadás, minden oldalról, hasonlóképpen 1973-ban Jom Kipurkor. De nem volt előzmény nélkül az első, majd a második libanoni háború, illetve a palesztin autonómia területére irányuló hadműveletek sem. Minden esetben hosszas, önmegtartóztatás után döntöttek arról, hogy nem lehet tovább tűrni a rakéta vagy terror-támadásokat. Izrael „harckészsége” nem választás kérdése, hanem az életbenmaradás elengedhetetlen feltétele. Talán, éppen most, amikor az arab világ belső küzdelmeibe is bepillantást nyerhetünk, jobban megértheti a magyar médiamunkás is, hogy háború és béke kérdése nem Izraelen múlik.
Számunkra azért fontos tudatosítani, hogy Izrael agresszornak nyilvánítása politikai megfontolásból történt a kommunista rendszerben, és a tényekhez ennek nem sok köze van, mert manapság a világ központi problémája a „nemzetközi terrorizmus” elleni harc és ebben kiemelkedő szerepe van az IDF-nek. Azt is mondhatnánk, hogy ma az izraeli katonák teszik azt, amit hajdan Hunyadi harcosai a török ellen – védik Európát, a nyugati értékrendű világot.
