zsészex 5. kapcsolatteremtés
A kultúrális különbözőség, amely a szexet is alapvetően meghatározza, már a kapcsolatteremtésben is megmutatkozik. Megvallom, a sorozat ezen szakaszát, nagyrészt saját, több évtizedes, mindkét (magyar zsidó és nem zsidó, illetve izraeli) kultúrkörben szerzett tapasztalatom alapján írom.
De kezdjük a hagyományoknál: az elrendezett házasságok (siduch – שדוך ) szokása nem a zsidó kultúrkör sajátossága, de ebben is van egy sor legenda, amit érdemes közelebbről megvizsgálni.
A siduch máig élő hagyomány, sok-sok változatban létezik. A különböző helyről érkezett zsidók Izraelben is még sokáig megőrizték a galuti szokásaikat, mígnem az új nemzedékek, fokozatosan a maguk képére formálják azokat.
Nem kell ahhoz ortodox vallásosnak lenni, hogy a zsidó szülők aggodalmaskodó gondoskodása igyekezzen elrendezni a fiatalok egymásratalálását.
Dover Kosashvili filmjeiben a Grúziából érkezettek kapcsolatteremtési szokásait boncolgatja, de az igen változatos izraeli társadalom legkülönbözőbb réteinek hagyományait ismerhetjük meg irodalmi, filmművészeti alkotásokból.
Az Izraelben születettek nemzedékének már a Palmach óta a hadsereg a legaktívabb házasságközvetítője, hiszen az izraeli hadseregben lányok-fiúk együtt szolgálnak.
A klasszikus házasságközvetítőnő (sadchanit – שדכנית ), akinek az alakja a Sólem Alechem Tóbiás a tejesember című regényéből széles körben ismert, a vallásos közösségeknél ma is komoly szereppel bír. A kezdeményezés, többnyire tőle indul, mivel ő az aki számon tartja, hogy melyik családnál van éppen házasulandó korú jelölt.
Bár a zsidó vallás ismeri a válást, a szándék, természetesen az, hogy minél tartósabb kapcsolatot eredményezzen a házasság. A tapasztalat azt mutatta, hogy hasonló kultúrális alapon nevelkedettek együttélése stabilabb. Hiszen a házasság nem csupán két ember, hanem két rokonság köteléke. A közvetítő megszervezi az érintett családok találkozóját, és ha az eredményes, akkor a fiatalok is találkoznak. Hogy aztán a szülők mennyire várják el saját gyermeküktől, hogy a felkínált partnert elfogadja, az már a szülő-gyerek kapcsolattól függ.
Az általános szokás, hogy a fiatalok hosszú sétákat tesznek a településen, egymás mellett, kézfogás nélkül. Beszélgetnek és közben a kisközösség tudtára adják, hogy esetleg közük lesz egymáshoz. Ha egy pár már másodszor, vagy harmadszor is találkozik, előfordul, hogy a lány azzal megy haza, hogy a szülők folytathatják a tárgyalásokat az esküvővel kapcsolatban.
A házasságközvetítő megbecsült foglalkozás a szekuláris népesség körében is. Kávéházakban, bárakban lehet ismerkedni, de ha valaki hozzá illő férjet, feleséget akar, akkor nem árt szakemberhez fordulni – vallották a harmincas éveik derekán lévő izraeliek, akik megtették ezt. Az ezredfordulón Tel-Avivban, divatos volt egy meleg házasságközvetítőkhöz fordulni – nagyon sikeres kapcsolatokat hozott össze. Állítása szerint ő ismeri igazán mindkét nem lelkivilágát.
Az izraeliek, alapvetően családpártiak, de a szekuláris zsidók azért nem ugranak fejest a házasságba. Az ismerkedésnek hasonlóak a formái, mint bárhol másutt a világon, de egy apró jellegzetesség mégis megfigyelhető. Amikor ez nekem, mint új bevándorlónak feltűnt a nyolcvanas évek közepén, meg is kérdeztem az egyik srácot: Miért van az, hogy ha kissé szégyellősen is, de egyetlen alkalmat sem hagynak ki arra, hogy egy nőt becserkésszenek? Az első pillanatban ez nagyon hízelgő, hiszen a magyarországihoz képest, ahol egy harmincon felüli nő akár semleges neműnek is gondolhatja magát a felé áradó közönyösség okán, itt hirtelen nagyonis nőnek, méghozzá jó nőnek érezheti magát ugyanabban a bőrben. Pezsdítő, jó érzés, ami persze, egy idő után terhes is lehetne, ha a legtöbb esetben nem lenne benne egy szégyellős kamasz-báj, ami az elutasítást is ugyanolyan kedvesen fogadja.
Lehet, hogy holnap meghalunk, tudod, itt minden lehetséges – kaptam a választ akkor, és többet nem firtattam, csak élveztem azt a kreativitást, ami a próbálkozásaikat jellemezte.
